Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Füsti-Molnár Szilveszter: A kegyelem erőterében
Füsti-Molnár Szilveszter mindent megelőzően erre van a legnagyobb szüksége. Ez a kegyelem képes szembesülésre hívni és irányt mutatni a keresztutak dilemmáiban. Lehet, hogy kríziseink elbizonytalanítanak, kiábrándítanak. Lehet, hogy bizonyos egyházpolitikai innovációk más utakat jelölnek meg kivezető útnak. Lehet, hogy Isten örömhírét hirdetjük, de már mi magunk sem hisszük. Minden és bármi, ami mérlegelést jelent, arra az egy főkérdésre összpontosítható, ami az Isten kegyelmének erőterében a szabadságra vezérel vagy a túlélési ösztöneink megkötöző kiszolgáltatottságának útvesztőire. A szabadságra úgy, hogy „aki elveszíti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti aztkiszolgáltatottságra úgy, hogy „aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt". Isten kegyelmének ebben az erőterében van egyedüli létjogosultsága a Pataki Teológiának és mindannak, ami itt történt és történik. Ezek a gondolatok adnak keretet azoknak az eseményeknek, amelyek veszteségeinkről és eredményeinkről adnak számot, és amiknek túl kell mutatniuk önmagukon, és bizonyságul kell szolgálniuk Isten megtartó kegyelmes hozzánk fordulásáról a Jézus Krisztusban, hogy őrá nézve nyíljanak meg küldetésünk távlatai. Ennek a kegyelemnek az erőterében állva emlékeztünk meg Prank Sawyer professzor úrról, aki 2014. szeptember 9-én hunyt el. Hosszú évtizedeken keresztül szolgálta Isten anyaszentegyházát és gazdagította a Pataki Teológia életét. Halála nagy veszteség számunkra. Közösségünk is meghalt egy kicsit, hiszen erőt veszítettünk. Mégis, az ő velünk töltött élete és halála is arra a megtartó Istenre irányítja a figyelmünket, aki sebeinket bekötözi, vigasztal és velünk marad mindörökké. Veszteségként éljük meg Győri István professzor úr betegség miatti idő előtti nyugdíjazását is. Ugyanakkor hálásak vagyunk a mindenható Istennek, hogy eljöhetett közénk ennek a tanévnek a szeptemberében, és aktív szolgálatainak lezárásaképpen a teológia közössége számára megtarthatta elköszönő előadását. Szeretettel köszönjük meg Teológiánkért érzett olthatatlan hűségét, és ha napi szinten nem is dolgozhatunk vele együtt, ettől függetlenül is számos területen várjuk és kérjük segítségét és imádságait a Pataki Teológiáért. E helyről is —gyógyulásában bízva - kívánunk neki és szeretteinek sok erőt és türelmet. Örömmel adunk hírt arról, hogy a Sárospataki Református Teológiai Akadémia harmadik körös intézményi és szakjainak akkreditációja sikeresen zárult le ez év januárjában. A Pataki Teológia így mindenben az állami feltételeknek megfelelve folytathatja a munkáját. A Teológia adott otthont annak a tudományos konferenciának, ami a Bodrogke- resztúri konvent 280 éves évfordulója alkalmából került megrendezésre. Ennek a tanévnek az őszén rendeztük meg — hagyományt is igyekezve teremteni ezzel - a Pataki Teológián végzettek találkozóját. Örültünk annak, hogy nagyon sokan elfogadták az alma mater hívását, és úgy jöttek vissza a teológiára, mintha hazajönnének. Ebben az évben is hívunk és várunk minden Pataki Teológián végzett öregdiákunkat. Terveink szerint az évente megrendezésre kerülő találkozó idei alkalma október első hetében lesz. A részletes programot időben közzétesszük a teológia honlapján. 116 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015 - 3