Sárospataki Füzetek 19. (2015)

2015 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Füsti-Molnár Szilveszter: A kegyelem erőterében

Füsti-Molnár Szilveszter

az erőtérben határozza meg Isten a helyünket és a küldetésünket. Ebben az erőtérben minden a több életért, a több lélekért, és minden a több szeretetért van, ami minden történés egyetlen igazi értelme, és amivel szemben minden más magyarázat hazudik.

Ebben a kegyelemben, hogy az ne valami olcsó kegyelemmé silányuljon, szembesülésre van szükségünk. Naponként szembetaláljuk magunkat a körülöttünk és bennünk feltorlódó kis és nagy tényekkel. Ebben őröljük egymás tökéletlenségeit, és szenvedjük a magunkéit. Fájdalmasan kiáltjuk panaszainkat, szenvedésünket, hogy nem szeretünk szenvedni. Szemráhányásokat teszünk. Szeretnénk kitörni. Örülni sem tudunk már igazán, mert a bizonytalanság hamar átjárja boldog pillanatainkat is. A kegyelem erőterében nyert szembesülésben azonban célt mutat nekünk Isten: a bizonytalanság, a reményvesztettség, a szenvedés útját és célját, hogy átadhassuk magunkat az ő világot gyógyító akaratának, ahonnan a szenvedés fakad. Mert nem az tesz bennünket tanúságtevőkké és hitvallókká, hogy így vagy úgy szenvedünk. Martyres non facit poena, sed causa — írja Augustinus. Nem a szenvedés ténye, hanem annak oka tesz valakit mártírrá. A szenvedés okának megtalálásában pedig szembesülésre van szükségünk. El kell tudnunk merülni a gyötrelmek tavában, hogy örökre kiléphessünk belőle. A túlélés praktikái itt mit sem segítenek, azok mindig képesek lesznek elvtelen és súlytalan megoldási kísérleteikben elhitetni velünk, hogy saját képességeink, bölcsességünk, ravaszságunk az, ami megment. Ebben a szembesülésben nem kerülhetjük el az elveszéssel és a halállal való szembesülést. Ezzel a kereszttel a vállunkon indulhatunk el a feltámadás felé. Ez a feltámadás Krisztus halálával és feltámadásával véglegesen belefénylett a mi szenvedésünk és bizonytalanságaink jelenébe.

„Es tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Jézus nyíltan beszélt erről. Péter ekkor félrevonva őt, feddeni kezdte; ö azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: Távozz tőlem Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint” — olvassuk Jézus szavait Márk evangéliumában.

Jézus nyilvánvalóvá tette, hogy küldetése elválaszthatatlan az ő halálától, ami nem emberi, hanem isteni dolog. Isten úgy vállalja az emberi véget, hogy ilyen módon is szembehelyezkedik mindazzal, ami gonosz, a sátán, a gyengeség, sőt, a démoni hatalomhoz tartozik, és ami alapvetően kísértéseink forrása. Továbbolvasva Márk evangéliumát, Jézus egyértelművé teszi, hogy az ő messiási küldetése elválaszthatatlanul kapcsolódik össze a mi tanítványságunkkal és az ő követésével: „Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.”

Nem lehet ember módra elgondolni a világot. Hiába vesződünk ezzel. Csak Isten módra. Amíg Isten meg nem nyitja az örökélet kapuját előttünk, hasztalan vergődünk. Csak keresgélünk. Minden filozófia csak ennyi: keresem a lét értelmét és nem

114 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015-3