Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek
A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek és annak teológiai megfogalmazása, ill. a jelen kultúra (kultúrák) szimbolikus nyelvezetében részesülve a teológus az egyik textúráját a másik segítségével értelmezheti. Ebből kiindulva Noble a következő kölcsönösségi szabályokat állítja fel:141 1) Fordítási szabályokra van szükség a két terület (nyelv) között. Ahhoz, hogy a fordítás egyáltalán lehetségessé váljon, mindkét nyelvet fontos ismernünk. Noble azt tartja ideálisnak, ha az „anyanyelvre” fordítunk, mely a teológus számára a teológia nyelve. Át- és átjár bennünket az a kultúra, amelyben élünk, ez azonban nem jelenti azt szükségképpen, hogy megfelelő ismereteink vannak a művészet vagy a kortárs kultúra egyéb formáinak nyelvéről. Külön erőfeszítést igényel, hogy egy adott művészeti médiumot belülről megértsünk, megtanuljuk sajátos nyelvezetét, még akkor is, ha a teológus számára az már nem is csak a második, hanem harmadik vagy negyedik tanult nyelv lesz. Enélkül azonban nem beszélhetünk fordításról, csak találgatásról és hamis képzetekről. 2) Az a tény, hogy jobban ismerünk egy nyelvet (esetünkben a teológiáét), nem jelenti azt, hogy az a nyelv jobb. Másképpen megfogalmazva: egy nyelv ismerete nem (még a teológiai nyelv esetében sem) jogosít fel a felsőbbrendűségre.142 A nyelvek közötti versengés a fordítás minőségének kárára válik. A Végső Valóság helyett az önigazolás válik meghatározóvá. Tillich felhívja a figyelmet arra, hogy egyik nyelv sem tekinthető végső nyelvnek, miközben mindkettő kifejezheti szimbolikusan a Végsőt.143 3) A két nyelv területén mozgás során vigyáznunk kell azzal, hogy az egyik nyelvi közlést ne a másik nyelv kategóriái mentén azonosítsuk, azaz egyik nyelv kategóriái nem erőltethetők a másikra. Mindösszesen odáig mehetünk el, hogy az adott nyelvi közlést (pl. művészet) saját nyelvünkre (teológia) fordítjuk le, de a két megfogalmazás közé nem kerülhet jelentésbeli egyenlőség. Ez egyben azt is jelenti, hogy a teológusnak el kell tudnia fogadni, hogy a művész hogyan fordítja le a vallási szimbólumokat saját nyelvére az analógia szabadságával élve. 4) A kulturális szimbólumok teológiai nyelvre fordítása - és fordítva: a teológiai szimbólumok kulturális nyelvre fordítása — nemcsak a másik nyelv ismeretét előfeltételezi, hanem az értelmezésre váró dolog jelentésvilágában való jártasságot és kreativitást annak reprezentációjában. Ez a teológiai nyelv esztétikai dimenziójának újrafelfedezését igényli (vö. képzelet). 5) A kölcsönös tanulási folyamat során az egyik és másik nyelvet „anyanyelvként beszélőknek” érzékelniük kell a másik terület pluralista és állandóan fejlődő önértelmezését, miközben a hangsúlyt teológia és kultúra közös céljaira helyezik. így elkerülhetők olyan csapdák, mint a dialógus öncélúsága, az önigazolás vagy éppen egymás igazolása, és lehetővé válik, hogy a végső meghatározottságon a Végső Valóság ragyogjon át. 141 Noble: i.m., 6-8. 142 Johnston is sorrendiségről, nem pedig alárendeltségről beszél. Johnston, Robert K.: Reel Spirituality - Theology and Film in Dialogue, Grand Rapids, Ml, Baker Academic, (2000) 2006,64. 143 Tillich: Dynamics of Faith, 41,44. 2015-3 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 91
