Sárospataki Füzetek 19. (2015)

2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek

A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek

Newbigin a következő kérdést teszi föl: mi alapján ítéljük meg, hogy mit kell elfogadnunk és mit kell elvetnünk a kultúrában? Nem könnyű ez a kérdés, hiszen nagy- mértékben azok vagyunk, amivé a kultúránk tett bennünket. Newbigin az európai egyházak 20. századi történetét hozza fel példának a kérdés megválaszolásához. Az I. világháborúban az egyházak mindkét oldalon azonosították Krisztus ügyét saját nemzetük ügyével. Ennek botránya hozta azt a felismerést, hogy megújult értelemmel és alázatosabban kell a Szentírásra odafigyelni. Ennek egyik eredménye lett az 1930-as és 1940-es évek ökumenikus mozgalma. A II. világháborúban már mérsékeltebben jelentkeztek az előző háború istenkáromlásai. A lelki kapcsolatok a háborús konfliktus évei alatt sem szűntek meg. Newbigin szerint a háború után az egyházi vezetők nem elégedtek meg azzal - legalábbis nem mindig hogy nemzetük „házikáplánjának” szerepét játsszák kizárólag. Megfogalmazták, hogy szükség van egy nemezetek fölötti intézményre, amely képes megjeleníteni az evangélium nemzetek és kultúrák fölötti egységét. Ez öltött konkrét formát 1948-ban Amszterdamban, amikor az addig egymással háborúban álló nemzetek egyházai elkötelezték magukat arra, hogy egymáshoz hűek lesznek, és elfogadják egymás jobbító szándékát.97

Newbigin szerint keresztyénekként csak úgy tehetünk eleget ennek, ha az egyházak nemzetek fölötti és sokkultúrájú családjának tagjai vagyunk. így lehetünk kultúránk támogatói és egyben kritikusai is. Newbigin meg van győződve arról, hogy „az evangélium elismeri a kultúrák rendkívüli változatosságát, de nem hagyja jóvá a teljes relativizmust.” A kultúrák folyamatos fejlődésen mennek keresztül, mely fejlődés hol kreatív, hol destruktív, hol összhangban áll Istennek Krisztusban kijelentett, minden emberre vonatkozó tervével, hol azzal ellentétes. Egy adott kultúra kritikájának kritériumai nem származhatnak pusztán egyetlen kultúrából — ez a kulturális imperializmus tévedése. A kritériumok egyedül Istennek a Krisztusban kijelentett akaratából származhatnak. Ha ezt tagadjuk, akkor elveszítünk minden olyan kritériumot, amellyel egy adott kultúra pozitív és negatív jelenségeit megállapíthatjuk. „A Krisztusban kapott kijelentés tartalma azonban, amelyet kétségkívül meghatároznak a keresztre feszítés és a feltámadás eseményei, olyan alapot jelent, amelynek köszönhetően bátran üdvözölhetjük a kultúrák változatosságát, ám bármely kultúra egyeduralmi törekvéseinek szilárdan ellenállhatunk.”98

97 Newbigin: Evangélium a pluralista társadalomban, 230-231. A kölcsönös jobbítás elve hangsúlyos tétellé válik Newbiginnél. Valódi kenószisz-ta van szükségünk ahhoz, hogy keresztyénként dialóguspartnereinkkel ne úgy találkozzunk, mint akik birtokoljuk Isten igazságát és szentségét, hanem mint akik tanúságot teszünk Isten igazságáról és szentségéről, és mint akik Isten ítélete alatt vagyunk, és készek vagyunk meghallani Isten ítéletét akkor is, ha az egy másik hiten lévő ajkáról vagy életén keresztül hangzik el felénk. A Krisztusról való engedelmes bizonyságtétel azt jelenti, hogy amikor egy másik emberrel (keresztyénnel vagy nem keresztyénnel) együtt állunk meg a Krisztus keresztjénél, készek vagyunk elfogadni az ítéletet és a jobbítást, és készek vagyunk azt belátni, hogy ami engedelmességnek tűnt, az valójában engedetlenség a részünkről. Newbigin: The Open Secret, 181-182.

98 Newbigin: Evangélium a pluralista társadalomban, 231.

2015-3 Sárospataki Fűzetek 19. évfolyam 81