Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Fodor Ferenc: A patriarcha-történetek homiletikuma
A Patriarcha-történetek homiletikuma mann megfogalmazása szerint „az áldás abban különbözik Isten szabadító tevékenységétől, hogy megtapasztalása nem eseményekkel vagy eseménysorozatokkal kapcsolatos. Ez Isten csöndes, szüntelen, észrevétlenül zajló tevékenysége, mely nem regisztrálható óráról órára pontosan, vagy dátum szerint. Az áldás tartós folyamatban valósul meg;, növekedésben, érésben, hanyatlásban és fogyásban. Az Ószövetség nemcsak eseménysorozatokról számol be, melyek Isten nagyságos tetteiből állanak. A köztes idők, amikor Isten észrevétlen, csöndes munkálkodása növekedést és érlelődést nyújt, amikorgyermeket ajándékoz és felnövekedni engedi, amikor a munkát eredménnyel koronázna, mind idetartozik. A szabadító Isten egyben áldó Isten is. [...] Az áldás esetében nem a kiemelkedő órákról van szp — mint pl. a szabadítás megtapasztalásakor —, hanem a napi élet hétköznapi folyásáról. ’í8 Istennek ez a két szabadítás közötti csöndes jelenléte megnyilvánul a gyermekáldásban, az állatállomány gyarapodásában és abban, hogy a föld meghozza termését, ezzel mintegy visszaadva a földművelő ember munkáját. Aki részesül benne, nem természetességnek fogja fel az előmenetelt, hanem Isten kegyelme megnyilvánulásaként: áldásként. A hívő élet nagy kihívása, hogy amit sokak természetességnek fognak fel, mindaz az Isten útján járó embernek az áldás megnyilvánulása. Az előmenetelért versengés van, s ez alól nem mentesek azok sem, akik hordozói az áldás ígéretének. Nem azáltal számítanak ideális közösségnek, hogy közöttük nem fordul elő vita vagy akár versengés. Ahol emberi közösség él, ott ez kikerülhetetlen. Az áldást hordozó ember versengése mégis jó, ha különbözik azo- kétól, akik nem áldásként fogják fel az előmenetelt, hanem sikerorientációjuk eredményének. Mind Ezsau, mind Jákob magatartásában láthatunk pozitív és negatív megnyilvánulásokat. Nem mondható, hogy egyik makulátlan, a másik csupa rossz. Mi sem mondjunk ilyet az igehirdetésben, hiszen történetük nem erről szól.18 19 Nem is a minősítés a célja a szentírónak, hanem sokkal inkább az, hogy a korabek világ változásai közepette fogalmazza meg Isten szándékát kettejük vetekedésével. 2.4 lMóz 37-50. A Genesis harmadik, utolsó nagy egységében az Ábrahámnak szóló ígéretek beteljesedésének — immár a harmadik generáció életében — új környezetben, új szervezeti Springer-Verlag Berlin, Göttingen, Heidelberg, 1959. 118.). Ez a rftus főképp a mellékfeleségektől vagy rabszolgáktól született gyermekeket legitimálta, és azonos rangra emelte a feleségtől származó gyermekekkel. Az idézett Jób 3,12 inkább az anyára utal, aki térdére veszi gyermekét. Az anyaöl, a térd a gondoskodás képeként értelmezhető. Ne hagyjuk azonban figyelmen kívül a kontextust és a vallástörténeti paralleleket. Ezek figyelembevételével a -pa I és II, valamint a ■pa közötti kapcsolat esetlegesen abban látszik, hogy az áldás olyan méltóságra emelést, legitimációt és tartozandóságot jelent, az isteni elrejtettség teljes biztonságát nyújtja, ami az áldáshordozó embernek nem magától értetődő sajátja, hanem minden esetben kapott ajándék. 18 Westermann, Claus: Theologie des Alten Testaments in Grundzügen, Vandenhoeck & Ruprecht in Göttingen, 1978. 88. 19 Mal 1,2-3 és ennek alapján a Róm 9,13 Jákob kiválasztásáról és Ezsau elvetéséről szól. Nem felejthető azonban, hogy Jákob, ill. Ezsau neve itt nem személyekre, hanem népekre vonatkozik (v. ö. Mai 1,4-5). 2015 - 3 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 27
