Sárospataki Füzetek 18. (2014)

2014 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Doedens Jap: Istenkáromlás? - A Jézus-per a Márk 14,55-64 leírása szerint

TANULMÁNYOK Bevezetés1 Jacob J. T Doedens ISTENKÁROMLÁS? A Jézus-per a Márk 14,55-64 leírása szerint Visszatérő kérdés az, hogy mi alapján ítélte Jézust halálra a zsidó Nagytanács. Az éjsza­kai pernek a végeredménye az volt, hogy istenkáromlással vádolták őt. A Márk 14,55- 64-ben található leírás szerint ez a feltétele­zett istenkáromlás döntő bizonyítéka volt a halálbüntetésnek.2 Első olvasásra érthető ez a vád, hiszen Jézus igent mond arra a kérdésre, illetve állításra, hogy ő az Isten fia. Ha pedig jobban figyelünk, akkor éppen ez alig lehet az ítélet oka. Mert a főpap miért használhatja következmény nélkül ezt a fogalmat, hogy „Isten fia”, Jézus pedig nem? Talán mégis bonyolultabb a helyzet, mint azt az első lá­tásra gondoltuk? 1 Ez a rövid igetanulmány más formában előadás­ként elhangzott a Doktorok Kollégiuma újszövet­ségi szekciójának ülésén, 2014. július 15-én. 2 A Mt 26,65 is említi az istenkáromlást mint a Jézus elleni vádat (sßXacrc|!>jp]crev). Lukács és János evan­géliuma erről nem szólnak. Sárospataki Füzetek 18. évfolyam I 2014 j 4 21

Next

/
Thumbnails
Contents