Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 4. szám - TANULMÁNYOK
Az Újszövetség megismerésének határai vasszal, de az se teljesen egyszerre. Voltak kísérletek arra, hogy készítsenek olyan számítógépes programot, amely segítene egy elfogadható újszövetségi kronológia kialakításában. Azonban ez a program is csak a mi időszámításunkat tudja alapul venni. Arra fűz fel mindent, és azonnal beleütközünk az alapproblémába. A kérdésben leginkább Hans Lietzmann, a ZNW első szerkesztője ért el eredményeket. Ráadásul a két világháború között, közel száz éve, tehát még a modern technikai segédeszközök nélkül. Azóta ebben komolyabb előrelépés nem történt. Itt is el kell tehát fogadnunk, hogy a mi időszámításunkhoz illeszkedő, pontos újszövetségi kronológia elkészítése szinte lehetetlen feladat, vagy legalábbis nagyon nehéz. Talán a következő nemzedéknek sikerül az, ami nekünk nem sikerült eddig! A következő kérdéskör, ami foglalkoztatott, hogy vannak hiányzó részek az Újszövetségben. A hiány érzése teljesen szubjektív dolog. Inkább úgy fogalmazok, hogy számomra mi hiányzik az Újszövetségből. Közismert az emmausi tanítványok története. Jézus maga csatlakozik feltámadása után a tanítványokhoz, akik először nem ismerik fel, majd pedig Jézus Mózestől és valamennyi prófétáktól fogva elmagyarázza nekik, hogy a Krisztusnak ezeket kellett elszenvednie ((Lk 24,27). Valljuk be őszintén, sokszor gondunk van a krisztocentrikus írásmagyarázattal. Ha az evangélista részletesen leírta volna ennek az egyébként többórás útközbeni beszélgetésnek a részleteit, akkor sokkal könnyebb dolgunk lenne. Hasonlóan hiányos történet a szerecsen főember megkeresztelése. Amikor Fülöp odamegy hozzá, rákérdez a nevezetes ézsaiási igére: „mint juh, viteték a mészárszékre”- Kiről mondja ezt a próféta? - kérdezi a főember. Fülöp aztán ebből a helyből kiindulva hirdette neki Jézust, és eljut odáig, hogy megkérdezi: Hiszel-e te a Krisztusban? Tehát Fülöp Jézus Krisztusra értelmezte az Úr szenvedő szolgájáról szóló próféciát. Elterjedt az a felfogás, hogy ezt a próféciát kollektive, a zsidóság szenvedéseire kell érteni. Különösen erősen képviselte ezt a felfogást hazánkban Pákozdy László Márton teológiai tanár. Véleménye máig érezhetően iskolát teremtett: milyen jó lenne, ha tudnánk, hogy Fülöp pontosan hogyan jutott el a próféciától a keresztelés előtti kérdésig. Itt ugyan egy ószövetségi ige értelmezéséről van szó, de idetartozik, mert azt jelzi, hogy Jézus első tanítványai hogyan értelmezték ezt az ószövetségi próféciát. Én magam is sokat foglalkoztam a jézusi példázatok értelmezésével, több szemeszterben volt tananyag is. Hát bizony itt is eljutunk könnyen ahhoz a bizonyos korláthoz, ahol alázattal meg kell állni. A szakirodalom általában óv az allegori- zálástól. Azaz, hogy kijelentsük, hogy Jézus példázataiban a dolgoknak van egy második, jelképes, allegorikus jelentése, és az a lényeg, hogy ezt megtaláljuk. A legelutasítóbb ebben a kérdésben Adolf Jülicher, majd az ő nyomán Joachim Jeremias a Die Gleichnisse Jesu című művében. Egyetért vele H. Dodd is. Az allegorizálás elleni legfőbb érv az, hogy teret ad az önkényes magyarázatoknak. Valóban, a példázatok gyakran olyanok, mint egy találós kérdés. Az igazi választ csak az tudja, aki kiötlötte azt. Valóban nagy bajban lennénk Pál apostol ismert allegóriájával, ha a Sárospataki Füzetek 18. évfolyam | 2014 | 4 11
