Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 4. szám - TANULMÁNYOK
Győri István Gal 4,20-ban csak ennyit írna: „ismeritek Ábrahám két gyermekének a történetét” - de nem tenné hozzá, hogy ezt itt átvitt értelemben, görögül allegorikusán kell érteni. Maga az allégoreó ige egyedül itt fordul elő az ÚSZ-ben. Pál értelmezése szerint Hágár a sinai szövetséget és a szolgaságot jelképezi. Hasonló a helyzet nagyon sokszor Jézus példázataival is. Tanítványai sem értették a példázatokat, míg Jézus maga meg nem magyarázta nekik. A magyar kutatók közül Kozma Zsolt kolozsvári tanár foglalkozott részletesen a példázatokkal. Könyvének elvi részében ő is óv az allegorizálástól, helyette a példázatok metafora-jellegét hangsúlyozza. Valóban igaz, hogy az allegorikus magyarázatnál mindig fel kell tenni a kérdést, hogy ez most a magyarázó véleménye, vagy tényleg ez volt a példázat eredeti értelme. A dilemmát ugyanakkor nehezíti, hogy amikor Jézus saját maga megmagyarázta két példázatát, akkor mind a kettőt allegorikusán értelmezte. Vagyis elmondta a búza és a konkoly példázatáról, hogy az aratás a világ vége, az aratók az angyalok. A másik, általa megmagyarázott példázat a magvető példázata. Ezt is allegorikusán értelmezte. Ha nem mondta volna el Jézus a két példázatnak az allegorikus értelmét, nem is értenénk, hogy mi a szerepe a két történetnek Jézus tanításában. Eszerint a példázat-történetnek önmagában nincs is funkciója, hanem csak az allegorikus értelmezésnek. Ezt a dilemmát Craig L. Blomberg az Interpreting the Parables /1990/ c. művében úgy oldja fel, hogy az allegorizálást feltételesen javasolja, de figyelmeztet arra, hogy a példázatok fogalomkészlete és képi világa mennyire ismert volt az első hallgatóknak az Ószövetségből. Való igaz, hogy Jézus hallgatói nagyon jól ismerték az Ószövetség nyelvezetét, gondolkodásmódját, a Keleten annyira megszokott képes beszédet. A mai olvasónak ezt a jártasságot kellene elérni, azaz minél inkább meg kell ismerni az ÓSZ gondolkodását, szóhasználatát, képvilágát, metaforakészletét, akkor a példázatok értelmezése sok mindenben könnyebbé válik. Tehát a kérdés inkább az, hogy mit értettek az akkori emberek egy-egy kulcsfogalmon, ami mindig visszatér a példázatokban, pl. a vacsora, a király, a növekvő növény, a szőlőtő stb. Ha ezeket megismerjük az ószövetségi háttér alapján, akkor megközelítőleg ugyanúgy tudjuk érteni a példázatokat, beleértve azok képi jelentését is, ahogy az első hallgatók értették. Akkor már eleve közelebb vagyunk, nincs is szükség önkényes vagy ötletszerű allegorizálásra. Itt tehát nem szabad elhamarkodottan azt mondani, hogy nem értjük a példázatokat, eljutottunk a megértés határához. A következő határeset az elveszett levelek problémája. No, nem arra kell gondolni, hogy az akkori posta elszórta volna Pál valamelyik levelét, és az most előkerült. Pedig mekkora médiaszenzáció lenne az is! Nagyobb, mint amikor a National Geographic 2008-ban azt követelte, hogy sok mindent át kellene írni a keresztyén hitben, mert előkerült a Júdás evangéliuma. Nem ilyesmiről van szó, hanem arról, hogy Pál apostol élénk levelezést folytatott a gyülekezetekkel. Főleg azokkal, amelyeket ő alapított. A korinthusiakkal való levélváltására több utalás is történik a leveleiben, de sajnos a gyülekezettől kapott válaszlevelek nem maradtak ránk. Pál levelei sok esetben olyan kérdésekre adott válaszok, ahol nem ismerjük a kérdést. 12 Sárospataki Füzetek 18. évfolyam | 2014 | 4
