Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Szathmáry Béla: Magyarországi Református Egyház 2013. évi I. törvénye a lelkészek szolgálatáról és jogállásáról - Kommentár (2. rész)
Kommentár mátus Egyházban, a látható, jogilag szervezett egyházban a külső felhatalmazást az egyházi szolgálatra, egyházkormányzati tisztségek ellátására az egyháztagság egészét jelentő közösség, az egyháztagok közössége adja vagy közvetlenül vagy közvetett formában. A szolgálat alapja tehát nem a katolikus teológia szerinti isteni jog (ius divinum), hanem a gyülekezet felhatalmazása. Ezért bárki (lelkész, nem lelkész) csak a gyülekezet felhatalmazása alapján jogosult a közösség (nóta bene Krisztussal közösség) számára egyházi szolgálatot végezni. A tisztségviselők a fő szabály szerint választással szerzik megbízatásukat. Megválasztásukkal nem a méltóság nő, hanem csupán a felelősségük (Lk 12,48.). Ezért a lelkészek között sincsen rangbéli különbség, ahogyan ezt a 4. § (1) bekezdésében írt alapelvnél már láttuk. A kálvini református egyházban az egyházközségi, majd a magasabb szintű gyülekezet vezetése nem egy-egy személyre, hanem testületekre bízatott. Olyan testületekre, amelyekben visszatükröződik Krisztus hármas tisztsége az egymástól elválasztott feladatok hármas felosztásában. Az egyháztagok pedig, akik a Krisztus hármas tisztségében egyaránt részesek, s ezeket a Krisztus-test Egyház önmagában egyesíti egyaránt felelősek e látható, emberek által alkotott szervezet ékes és szép rendben való működéséért. Ez természetesen feltételezi azt, hogy az egyház tagjaiként a Heidelbergi Káté 32. kérdésére adott válaszunk szerinti keresztyénsé- günket, s ezáltal egyháztagságunkat Kálvinnal együtt úgy értelmezzük, hogy azok az igazi tagjai az egyháznak, akik hitük megvallása által, életük példáján keresztül és a sákramentumokban való részvétel által velünk együtt ugyanazt az Istent és Ő Krisztusát megvallják (Kálvin: Institutio IV. 1,8.). Az egyházalkotmányi törvényünk 22. § (2) bekezdése szerinti teljes jogú egyháztagság feltételei megfelelnek e követelményeknek, hiszen nem minden egyháztag jogosult szavazati jogra, hanem csak azok, akiket megkereszteltek, konfirmációs fogadalmat tettek, a gyülekezeti istentiszteleten, az úrvacsorái közösségben részt vesznek és az egyház fenntartásához hozzájárulnak, továbbá nagykorúak. Életkoruk, keresztyéni mivoltuk alapján képesek tehát felelősen vezetőiket, egyházkormányzóikat megválasztani, választott vezetőikkel együtt a királyi, a papi és prófétai feladatokat ellátni. Ez a felelősségük és felelős döntések meghozatalára, a feladatok ellátására való képességük pedig azután is megmarad, miután a tisztségviselőket megválasztották. Az egyházkormányzati hatalom tekintetében tehát a választói névjegyzékbe ezen feltételek alapján felvett egyháztagokból álló egyházközségi közgyűlés a szuverén, akinek felhatalmazása alapján a képviseleti (zsinati) elveknek megfelelően épül fel az Egyház szervezete, választatnak meg az Egyház tisztségviselői. Ezért a megválasztott tisztségviselők által e szuverenitás, e felelős döntésre való képesség megkérdőjelezése, kétségbe vonása ellentétes az Egyház alkotmányának alapelveivel, s egyben a választott tisztségviselők legitimitását kérdőjelezi meg. A törvény a lelkészválasztás jogát és egyben kötelezettségét az anyaegyházközségeknek adja meg. Ez megfelel annak az elvárásnak, hogy az anyaegyházközség azoknak az egyháztagoknak a közösségi formája, akik képesek egy lelkészi állást önállóan fenntartani, tehát az egyházuk szervezetének fenntartásáról önállóan kéSárospataki Füzetek 18. évfolyam 201413 75
