Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Harsányi Béla: A Kárpátaljai Ungi Református Egyházmegye megalakulása 1920-1923-ig
A Kárpátaljai Ungi Református Egyházmegye megalakulása 1920-1923-ig dése volt.4 Ezek után az 1919-es békekonferencia tárgyalásai folyamán Kárpátalját mint „Ruténföldet” már folyamatosan Csehszlovákia autonóm jogokkal rendelkező részeként említik. Az 1919. június 28-ai versaillesi békeszerződés III. részének 81. törvénycikke pl. kimondja, hogy Németország elismeri a Csehszlovák állam teljes függetlenségét, amely magában foglalja a ruténeknek a Kárpátoktól délre fekvő autonóm területét.5 Kárpátalja azonban csak az 1919. szeptember 10-i Sa- int-Germain-en- Laye-ben aláírt kisebbségi szerződéssel került nemzetközi jogi értelemben Csehszlovákiához. Az egyezmény II. fejezetének 10-13. cikkelye arra kötelezte az országot, hogy Podkarpatska Rus területén autonóm rutén tartományt létesítsen.6 A saint-germaini békeszerződés következtében a korábbi Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegye által alkotott Kárpátalja nagytáj (17 945 km^) több mint kétharmada (70,7%-a), összesen 12 694 km^ terület került Csehszlovákiához.7 Ung vármegye azonban, és az annak területén lévő Ungi Református Egyházmegye különleges helyzetben találta magát abból a szempontból, hogy bár teljes egészében Csehszlovákiához tartozott, területét kettészelte az autonóm Kárpátalját, hivatalos csehszlovák nevén a „Podkarpatska Rus”-t (vagy Ruszinszkó) és Csehszlovákia másik területi egységét, Szlovenszkót, a mai Szlovákiát, elválasztó határvonal. Ez a határ kezdetben igen bizonytalan volt. Bár a három legfontosabb ruszin néptanács az ungvári, a máramarosszigeti és az eperjesi 1919. május 8-án az ungvári vármegyeháza épületében összeülve megalakították a Központi Ruszin Nemzeti Tanácsot és kimondták a Ruszinföld Csehszlovákiához való önkéntes csatlakozását, egyben megállapodtak abban, hogy széleskörű autonómiát fognak igényelni a csehszlovák kormányzattól, de nem döntöttek a két legfontosabb kérdésről, tudniillik a ruszin önkormányzat tartalmi részéről, valamint az új autonóm közigazgatási terület határairól. Ezek a kérdések a következő húsz évben állandó feszültségforrásokká váltak, hiszen egyrészt az autonóm terület határain kívülre szorultak a Zemplén vármegye északi részén, valamint a Szepes és Sáros vármegyékben élő ruszinok, másrészt pedig a Podkarpatska Rus autonóm önkormányzatának megteremtése a csehszlovák kormány folytonos halogatásai miatt majd húsz évet váratott magára. A párizsi békekonferencia 1919. június 7-e és augusztus 12-e között foglalkozott Kárpátalja ideiglenes nyugati határával, amit kezdetben demarkációs vonalnak is neveztek. Ez nagy vonalakban keletre követi a Csap és Ungvár közti vasúti pályát, meghagyja Ungvári és környékét Podkarpatska Rus-nak, majd az Ung folyó mentén az Uzsoki-hágóig, azaz a lengyel határig húzódik. Délen azonban a határ egy szakaszon átlépte a Csap és Ungvár közötti 4 Botlik József: Közigazgatás és nemzetiségi politika Kárpátalján I., kiadja a Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke és a Veszprémi Egyetem Tanárképző Kara, Nyíregyháza, 2005., p. 66. 5 Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944., Fórum Kisebbségkutató Intézet Liluim Aurum Könyvkiadó, Somorja-Dunaszerdahely, 2004., p. 53. 6 Fedinec Csilla: i.m., pp. 56-57. 7 Botlik József: Közigazgatás és nemzetiségi politika Kárpátalján I., i.m., p. 140. Sárospataki Füzetek 18. évfolyam 201412 91
