Sárospataki Füzetek 18. (2014)
2014 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pásztor Gyul: "... hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, ..." Az Ef 4,11 - 13 gyakorlati teológiai konzekvenciái
Pásztor Gyula Pál sem tér le erről az ösvényről, de az Efézusi levél idézett helyén részletezi, értelmezi ezt a feladatot. Kibontja Isten országának azt a rendjét, melynek útján Isten a fenti célt el akarja érni, és az üdvösséget sokak számára elkészítette. Azt a tervet és munkamódszert, melyet Isten készített arra, hogy az evangélium minden emberhez eljusson, és elérje a célját. „ Amit itt bemutat, az egy lelki sokszorozódá- si folyamat, amely minden igazi gyülekezeti növekedésben alapvető jelentőséggel bír. Nem egy szűk, klerikális elit építi fel Krisztus testét, hanem a Krisztus által különös tisztségekkel megbízott személyek használják lelki ajándékaikat az egyes emberek felkészítésére, hogy a sokféle szolgálat által az egyház egésze számára sok gyümölcs teremjen.”1 Ennek értelmében a gyülekezeti vezetők közös feladata és felelőssége a szentek felkészítése a szolgálatra. Itt nem újabb gyülekezeti vezetők kineveléséről, felkészítéséről van szó, hiszen amikor Pál apostol erre gondol, akkor másként fogalmaz: „Amit tőlem hallottál, add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek”(2Tim 2,2). Az Efézusi levélben tehát Pál ennél sokkal tágabb körben gondolkodik. Amikor ott a szenteknek a szolgálatra való felkészítéséről beszél, sokkal szélesebb rétegről szól. Mindazokról, akiket Isten az evangélium által megszólíthatott, akik befogadták a testté lett Igét, Jézus Krisztust (Vö. Jn,l,12). Az apostol szerint nem csupán az életre, üdvösségre segítés a cél. Sőt azt mondja, hogy minden szolgálattevő alapvető feladata a maga eszközeivel azon fáradozni, hogy ezeket az embereket azzá formálja, akiként maguk is betölthetik a küldetésüket az egyházban, a gyülekezetben. W. Barclay - számba véve a Pál apostol által felsorolt tisztségviselőket - rámutat arra, hogy ők alapvetően különböző szolgálattevők voltak. Az apostolok, a próféták és az evangélisták járták az országot, kevés időt töltöttek egy-egy gyülekezetben, és más-más volt a szolgálatuk hangsúlya. Éppen ebben az összefüggésben érdekes, hogy a feladatuk mégsem csupán a hitre-segítés vagy az evangélium által a hitben való megerősítés volt, hanem a pásztorokkal és tanítókkal együtt - akik helyben lakva a gyülekezet tagjait folyamatosan gondozták - a szentek felkészítése a szolgálatra. A felkészítés (katartiszmosz) kifejezés mögött az az igyekezet áll, hogy valakit vagy valamit odáig juttassunk, hogy azzá legyen, akinek vagy aminek eredetileg lennie kell. Az egyházi tisztségviselők feladata abban áll, hogy a gyülekezet tagjait odáig vezessék, úgy álljanak mellettük, úgy gondoskodjanak róluk, hogy azzá legyenek, akivé elhivattak.2 Isten soha nem akar ennél kevesebbet. Azt várja, hogy a tisztségviselők ezen munkálkodjanak együtt. A szolgálatából, küldetéséből fakadó sajátos eszközöket ki-ki arra használja, hogy eljuttassa a szenteket „a felnőttkorra, arra a nagykorúságra, melyben elérjük a Krisztus teljességét.” Az ilyen gyülekezeti tagok tudnak majd maguk is szolgálatot végezni. Isten ilyen szolgáló közösséget akar. 1 Stadelmann, H.: Epheserbrief, Hänssler-Verlag, Neuhausen-Stuttgart 1993. 169-170. o. 2 Baraclay, W.: Brief an die Epheser, Aussat Verlag GmbH, Wuppertal, 1970. 155.0. 168 Sárospataki Füzetek 17. évfolyam I 2014 I 1
