Sárospataki Füzetek 18. (2014)

2014 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Fekete Csaba: Károlyi Bibliánk új kiadása elé

Fekete Csaba Még egy harmadik változatot is lássunk ugyanazon szöveg néhány rész­letének tördelésével. Ez nem az 1908-as, csak a fejezetek élén summákat tartalmazó formát követi, hanem az ettől eltérő 1912-es változatot (a pe- rikópásat). Tehát a szakaszokra bontott és részcímekkel tagolt változathoz igazodik. A fejezetek sorszáma ekkor már nem középen van, hanem a ma szinte kivétel nélkül alkalmazott módon, a szöveg mellett baloldalt. Azért látható a 10. vers után az Aldus levélke («^), mert itt a folytatás ugyan már próza, de az 1912-es kiadás mégsem iktat be szakaszcímet. Anna hálaadó éneke I És imádkozék Anna, és mondá: Örvendez az én szívem az Úrban. Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban. Az én szám felnyílt ellenségim ellen, [...] ? II Elméne ezután Elkána Rámába az ő házához, a gyer­mek pedig az Úrnak szolgája lett Éli pap előtt. Éli fiainak gonoszsága Eli fiai azonban Beliál fiaia valának, nem ismerék az Urat. És a papoknak ez vala szokások a néppel szem­12 ben: Ha mikor valaki áldozatot tesz vala, eljött a papnak 13 szolgája, midőn a húst főzték, és a háromágú villács­ka az ő kezében vala, és beüti vala a serpenyőbe, vagy üstbe, vagy fazékba, vagy edénybe, és mindent, amit a 14 villácskával kihúz, magának veszi el a pap. [-.] 164 Sárospataki Füzetek 17. évfolyam I 2014 I 1

Next

/
Thumbnails
Contents