Sárospataki Füzetek 18. (2014)

2014 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Fekete Csaba: Károlyi Bibliánk új kiadása elé

Károlyi Bibliánk új kiadása elé 11 Elméne ezután Elkána Rámába az ő házához, a gyermek 12 pedig az Úrnak szolgája lett Éli pap előtt. Éli fiai azonban 13 Beliál fiaia valának, nem ismerék az Urat. És a papok­nak ez vala szokások a néppel szemben: Ha mikor val­aki áldozatot tesz vala, eljött a papnak szolgája, midőn a 14 húst főzték, és a háromágú villácska az ő kezében vala, és beüti vala a serpenyőbe, vagy üstbe, vagy fazékba, vagy edénybe, és mindent, amit a villácskával kihúz, magának veszi el a papa. így cselekesznek egész Izráellel, kik oda 15 mennek Silóba. És minekelőtte a kövérét megáldoznák, eljön a papnak szolgája és azt mondja az áldozó ember­nek: Adj a papnak sütnivaló húst, mert nem fogad el 16 tőled főtt húst, hanem csak nyerset. És ha az ember azt mondja néki: Hadd gyújtsák meg most a kövérét, azután 17 vedd el, amint lelked kívánja; akkor azt mondják vala: Semmiképpen nem, hanem most adjad, mert ha nem, erővel elveszem. Igen nagy volt azért az ifjaknak bűne az Úr előtt, mert az emberek megútálják vala az Úrnak áldozatát. * 18 Sámuel pedig szolgál vala az Úrnak mint gyermek, gyolcs 19 efóddal körül övezve. És anyja kicsiny felsőruhát csinált vala néki, és felvivé néki esztendőnként, mikor férjével 20 felment az esztendőnként való áldozat bemutatására. És megáldá Éli Elkánát és az ő feleségét és mondá: Ad­jon az Úr néked magzatot ez asszonytól ahelyett, akiért 21 könyörgött, és akit az Úrnak kért. És haza ménének. És meglátogatá az Úr Annát, ki az ő méhében fogada, 22 és szült három fiút és két leányt. És a gyermek Sámuel felnevekekedék a Úrnak. Eli pedig igen vén vala és meg­halld mindazt, amit fiai cselekesznek egész Izráellel, és ogy az asszonyokkal hálnak, kii a gyülekezet sátorának 23 nyílása előtt szolgálnak. Mondá azért nékik: Miért cse- lekesztek ilyen dolgot? Mert hallom a ti gonosz cseleke­24 deteiteket mind az egész néptől. Ne tegyétek fiaim! Mert nem jó hír az, melyet hallok. Vétkessé teszitek az Úrnak 25 népét. Ha ember embertársa ellen vétkezik, megítéli az Isten. De ha az Úr ellen vétkezik az ember, ki lehetne 26 érette közbenjáró? De nem hallgatónak atyjok szavára, 27 mert az Úr meg akará őket ölni. A gyermek Sámuel pe­dig folytonosan növekedők és kedves volt mind az Úr Sárospataki Füzetek 17. évfolyam | 2014 | 1 161

Next

/
Thumbnails
Contents