Sárospataki Füzetek 17. (2013)
2013 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Kocsev Miklós: A lelkészi identitás és szakmaiság erősítésének lehetőségei
Ebben a kettőben nem történik más, mint amit a gyülekezeti tagjainktól is várunk.12 Elvárjuk, hogy ismereteikben gyarapodjanak, és szolgálatunk által személyiségükben formálódjanak. Szakmai személyiség — a szerepből fakadó identitás lehetőségei és veszélyei Mindezek oda vezethetnek: nem kell azt hinnem, hogy az egyház én magam vagyok. Annak ellenére, hogy a lelkész személye, élete, jelenléte sokak számára az egyetlen kép lehet az egyházról („Der Pfarrer hat die Kirche weitgehend verdrängt — Lammermann). Óvakodjunk attól, hogy az egyház — legyünk bármilyen jók és pozitív személyiségek, a szakmában, hivatásban kiválóak — csak rajtunk keresztül legyen megformázható, kifejezhető. A személyiségünket, identitásunkat és a szakmaiságunkat, hivatásértelmezésünket nemcsak erősíteni lehet, hanem vannak veszélyeztető tényezők, melyek bizonyos helyzetekben át- és újragondolásra érdemesek. így fontos figyelni arra a területre, ami visszahat a címben leírtakra. Ha ismerem a veszélyek fő irányait, akkor tudom, hol érdemes erősödnöm, hogy mindezek formálhassanak, legyen az jó vagy rossz, de tanulva ezekből, jól érezzem magam a ‘pályán és a ‘bőrömben. Néhány terület: • Nagyon össze vagyunk zárva önmagunkkal - vagy legalábbis fennáll annak a veszélye, hogy mi 24 órás lelkészek vagyunk (folyamatos stand-by állapot, amit másoknak — pl. családnak - is ki kell bírni), erre szocializálódtunk, és kérdés, hogy akkor mindig önmagunk vagyunk. • Ebből fakadóan nagy teher lehet, ha egy állandó önkontroll alatt kell tartani magam, nehogy megbotránkoztassak másokat („Egy lelkésztől nem ezt vártam volna!” — megjegyzések), vagy ennek a fordítottja: „Olyan nagy vagyok, hogy nálam jobb nincs is!” • Kiderült, hogy rossz hivatást választottam, — de van, amikor ez nagyon biztos állásnak látszik/látszott. Merek-e, kívánok-e ezzel szembenézni? Ahogy egyik lelkésztársunk megfogalmazta egy képzésünk kapcsán: „Megélhetési lelkésszé váltam az idők folyamán.” • A „nem jó helyen vagy nem a helyemen vagyok” — érzés (ha megengedtem magamnak, hogy megérezzem ezt), ami deprimáló lehet. Számtalan lelki, fizikai, környezeti összetevője lehet ennek. Felvetődhet itt a kérdés: Milyen a humán-erőforrás gazdálkodás az egyházainkban? Lehet-e kívülről segítséget kérni és kapni? • Nem mehetünk el a nemi — életkori — kegyességi tényezők mellett sem, amelyek serkentőek, vagy egy bizonyos idő után fékezőek lehetnek. A gyülekezet nem képes olyanná válni, amilyennek én szeretném, vagy fordítva, hitében nem olyan, gondolkodásában idegen. Szeretném ehhez figyelmükbe ajánlani, hogy vegyük komolyan az urbánus és vidéki élet- és gondolkodásmód közötti különbséget. Vegyük komolyan, hogy Kelet - Magyarország nem ugyanaz, mint Nyugat - Magyarország. Történelmi helyzetünk még egy határon belül is másféle módon írta 12 1 Pt 1,13-15. A LELKÉSZ! IDENTITÁS ÉS SZAKMAISÁG ERŐSÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI 2013/1-2 Sárospataki füzetek 87
