Sárospataki Füzetek 17. (2013)
2013 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Tonhaizer Tibor: Fenntarthatóság és történelemtudat az Újszövetség etikájának fényéban
egyértelműen látszik, hogy a Sátán csak bitorolja a teremtett világ egy része feletti hatalmat, mely ténylegesen a Fiúé: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön'. (Mt 28, 18). A táplálék biztosítása, avagy kirendelése, mint fenntartási mechanizmus természetesen az Újszövetségen belül is legalább akkora szerepet kap, mint az Ószövetségben. Jól mutatja ezt a jézusi kenyérszaporítás története (Mk 6, 30-44), ahol lényeges momentum, hogy a mindennapi betevő falat kirendelésén túlmenően a közösségteremtés aktusa is megvalósult.4 Ez — ideális esetben - értelemszerűen kihat a gondolkodás megváltozására is, hiszen a tömegben olyan érzetet kelt, miszerint egyetlen közösségként (vö. emberiség) függenek a tápláléktól, illetve annak forrásától, származásra, nemre, hitvilágra stb. való tekintet nélkül. „Fontos funkciója Jézus asztalközösségeinek az egzisztenciális — etikai transzformáció. Bárki leülhetett asztalához, de senki sem maradhatott ott átalakulás nélkül. Szakítás a bűnökkel, az elesett testvér elfogadása, szociális felelősségvállalás, egyszóval metanoia járt együtt ezekkel az asztalközösségekkelI'5 Jézus ezt azzal is megerősítette, hogy később, immáron az utolsó vacsora alkalmával Ö személyesen nyújtotta át tanítványainak a kenyeret, amivel egyfajta történettudatot adott nekik. Az úrvacsora ugyanis egy olyan emlékünnep a keresztyének számára, amelyben azon túl, hogy bűneiktől megtisztulva részesülnek a szent jegyekből, a résztvevők emlékeznek Jézus tetteire, halálára, feltámadására és visszatérésének ígéretére. Ez utóbbi kiemelten fontos tényező, hiszen az úrvacsorának például az 1 Kor 11, 26 eszkatológiai jelentőséget is tulajdonít: „Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön” Érdekes tehát megfigyelnünk, hogy az úrvacsora szent jegyei egyfelől a természetet, illetve annak termőerejét szimbolizálják, utalnak az áldozatra, összekapcsolják a természetet és a történelmet, míg nagy távlatokban Isten országára mutatnak előre. „A természetet reprezentáló kenyeret és bort, a természet termöerejét, az emberi munkát és a teremtő áldását jelképező elemeket Jézus — azáltal, hogy azokat a maga kereszten megtört teste és kiontott vére jeleivé teszi — áldozattá emeli. Az áldozat pedig megint olyan pont, ahol a természet és történelem, teremtés és megváltás, ember, Isten és természet találkoznak. .. Végül az úrvacsora a jövő felé is mutat, amikor a halálra készülő Jézus saját halálán túlra: az eljövendő Isten országára tekint. ”6 Ugyanezt az álláspontot erősíti meg Bultmann is, aki szerint a közös étkezés kétség nélkül a távoli jövőre mutatott előre, s mint ilyennek eszkatológiai jelentősége van a Szentírásban.7 Közben a résztvevőkben - ideális esetben - az is tudatosodik, hogy minden egyes lépésüknél Isten kegyelmére szorulnak, és nélküle nem cselekedhetnek semmi jót. 4 Bolyki János: Teremtésvédelem, 111 .o. 5 Bolyki János: Jézus asztalközösségei, Budapesti Református Teológiai Akadémia, Bp. 1993. 191.0. A teológus professzor utal arra, hogy itt Isten részéről igen jelentős szerepe van a példaadásnak, mely a szeretetszolgálatban (diakónia) nyer majd kifejezést. Az asztalközösségben mindenki helyet kap, hiszen több ezer résztvevőről olvashatunk. Az asztaltól viszont senki nem távozhat úgy, ahogyan leült oda, hiszen lehet, hogy nem következik be a teljes megtérés (metanoia) mindannyiuk életében, de már a közösséggé formálódás élménye is mindenképpen változásnak tekinthető. 6 Bolyki János: Teremtésvédelem, 125.o. 7 Rudolf Bultmann: Az Újszövetség teológiája, Osiris, Bp. 1998. 49.o. Fenntarthatóság cs tör'rén elemtu i >ar... 2013/1-2 SÁROSPATAKI FÜZETEK 57
