Sárospataki Füzetek 17. (2013)
2013 / 4. szám - ELŐADÁS - Fodorné Nagy Sarolta: Krisztus testének tagjai a mindennapokban
Fodorné Nagy Sarolta tudnak a családok megélni, vagy még rosszabb esetben két munkanélküli tengeti egymás mellett az életét. A „szingli” létforma, a magános nő eszménye hasonló csapda. Későn ébrednek rá, talán csak nyugdíjasként, hogy elfogytak mellőlük az emberek, mert csak maguknak éltek. A 128. zsoltár „termő szőlővessző” asszonyának boldogságáról mit sem tudnak. A leszbikus mozgalmak terméketlenségre kárhoztatva hirdetik az azonos neműek „szexuális szabadságjogait,” s mivel a média olyan könnyen szárnyaira kapja, azt hiszik, rendben is van így. Mit jelent tehát nőnek, jó feleségnek, jó anyának vagy éppen jó anyósnak lenni? Hogy találhatom meg sajátos küldetésemet? A választ három pontba csoportosítva adjuk meg, a konferencia alapigéjét is figyelembe véve. 1. Jézus Krisztusban találjuk meg igazán önmagunk igazi énjét, és ezzel együtt rendeltetésünket. 2. A szolgálat adatik. 3. Isten trónusától kapjuk az impulzusokat szolgálatunk tartalmára és módjára nézve, azaz gyakorlati/hétköznapi istentiszteletünkhöz - ezért igehallgatónak kell lennünk! 1. Jézus Krisztusban találjuk meg igazán önmagunk igazi énjét, és ezzel együtt rendeltetésünket. Jézus Krisztusban van elrejtve identitásunk és a feladatunk; az, hogy kinek formált bennünket Isten és mivégre. Pilátus felesége Krisztushoz való viszonyulásában lett igazán „jó feleség.” Amikor Pilátus a bírói székben ült, felesége üzent neki: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta” (Mt 27,19). Úgy volt segítőtársa a férjének, ahogyan akkor Pilátusnak szüksége volt rá. Az asszony álmában előbb Krisztussal „találkozott”, és a Krisztus-látásból fakadt lényeglátó, bölcs tanácsa: „ne avatkozz Jézus elítélésébe!” Társasági beszélgetésben vagy éppen etika órán lehetne vitatkozni róla, hogy van-e joga egy nőnek beleszólni a férje dolgába, főképpen ha ilyen magas hivatalt visel. Isten országa felől nézve azonban Pilátus felesége esetében ez nem kérdés, mert Jézus felől látta az eseményeket, és jól kezelte a helyzetet. Meg akarta akadályozni, hogy Pilátus „belekerüljön a Credo”-ba olyan megbélyegzett szereppel, mint amilyennel végül is történt. Nem önmagában „okos istentisztelet” egy „jó egy cselekedet” (Rom 12,1). Mi, emberek a jó dolgokat is el tudjuk rontani. A tanítás jó, de nem önmagában jó, hiszen nevelhet rosszra is! A buzdítás sem önmagában jó, késztethet rosszra is. Jezabel királyné a búsuló királynak azt mondta: „Min keseredett el úgy a lelked, hogy semmit sem eszel? Hát nem te uralkodsz most Izráelben? Kelj föl, egyél, és légy jókedvű! Majd én megszerzem neked a jezréeli Nábót szőlőjét” (lKir 21,5kk), és megölette Nábótot. Isten törvényével azonban nem lehet büntetlenül szembehelyezkedni még az ambiciózus feleségeknek sem - Jezabelt évekkel később „kutyák falták föl” (1 Kir 21,23) Isten ítéleteként. Jób felesége, aki öngyilkosságra ösztönözte a férjét - miután a férje elveszítette gyermekeit, vagyonát, egészségét -, azt mondta: „átkozd meg az Istent, és halj meg!” (Jób 2,9). Micsoda buzdítás?! - a rosszra: „Akaszd föl magad!” „Menj a halálba!” Sajnos vannak ilyen késztetések, 116 Sárospataki Füzetek 17. évfolyam I 2013 I 4
