Sárospataki Füzetek 17. (2013)
2013 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Dienes Franciska: A Makkai Sándor és a Magyar fa sorsa - Makkai Sándor Ady Endre vallásos lírájáról és annak kortársi visszhangja
Makkai Sándor és a Magyar fa sorsa Azonban Ady nem csak a bűn elviselhetetlen fájdalmát tapasztalta meg, hanem azt is, hogy ebben az állapotban „a bűn pokolba vivő lépcsői a mennybevivő lépcsőkké fordulnak át.”48 Ezt az érzést Makkai szerint csak azok élhetik át, akik a bűnbánatot mélyen és őszintén megélik. Ady pedig a sok gyötrődés és sírás között reménykedett bűneinek bocsánatában. Makkai csoportosítása szerint a költő lírájának két válfaja különböztethető meg. Az egyik az, amíg Isten vádolásától eljutott a mély és őszinte bűnbánatig. A másik pedig, amelyben Istenkeresésének útját követhetjük nyomon, azt, hogy hogyan változott kapcsolata az Úristennel. Kapcsolatuk változása alapján Ady Isten-képének két végletét definiálja Makkai a költő verseiben. Az egyikben Isten könyörtelenként, bíróként jelenik meg. Olyannak látja, mint egy felsőbb hatalmat, mely csak szigorral és szörnyű ítélettel fordul az ember felé. Ezekből a versekből kitűnik, hogy nem személyesen élte meg Isten közelségét, hanem úgy tekintett rá, mint ahogyan egy emberi vezetőre szokás, aki nem ismer kegyelmet. Makkai ide sorolja az Isten, a vigasztalan, A nagy Cethalhoz, Láttam rejtett örvényed verseit. Az első két költemény az 1908-as Az Illés szekerén kötetben jelent meg, míg a harmadik az 1918-as A halottak élén címűben. Ezzel is érzékelteti Makkai, hogy Adynak mennyire ingadozó volt az Istennel való viszonya. A másik végletben pedig kitűnik, hogy bensőséges lelki kapcsolatba is tudott kerülni a Mennyei Atyával. Ehhez kapcsolódóan Az Isten balján című versét hozza fel példaként. Érzi jelenlétét és „idegeiben és szívében hallja meg „az Istenkereső lármát.”49 Addig, amíg Ady rá nem talált személyes Istenére, addig csak a benne élő különböző Isten-képekkel találkozott. A gonosz és kegyetlen Istennel, aki bosszúálló (Az Isten harsonája), majd a gyermekkorában megismert Istennel, akit már elfelejtett (A Sion-hegy alatt). De egyik sem az igazi számára. Végül megtalálta az igazi, élő Istent, aki szereti és megváltja őt. Ady fokozatosan engedte be életébe Isten fényét, míg végül az átkarolta őt. „Adynak ez a megtalált, személyes Isten-tapasztalása azért olyan érdekes és jelentős, mert ebben a találkozásban számára a Sion-hegy alatt keresett, elfeledett gyermekkori Isten-kép telik meg élettel, és válik szívet betöltő édes, személyes, valóságos Istenné.”50 Az Uraknak Ura című versét hívja segítségül Makkai, hogy szemléltesse az Adyban kialakult Isten-képet. Édes-ernyedten várok várva Most már a halálra. Szemem: övé volt, kezem: keze, Mindent ő végeze. 48l.m., 114. 49 l.m., 116. 50 l.m, 117. Sárospataki Füzetek 17. évfolyam | 2013 | 4 103