Sárospataki Füzetek 17. (2013)

2013 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Barnóczki Anita: Elkülönítés, különülés, különállás - az előítélet és identitkásképzés egyes kérdéseinek megjelenése a cigány gyermekek hitoktatásában

Különítés, különülés, különállás

cselekedetek is álruhát kapnak. Ismerős azonban az a jelenség, amikor belefáradva a konfliktusokba, a „rossz” gyermekek „rosszaságába”, azokra kezdünk koncentrálni, akik megfelelően működnek velünk együtt, akik megfelelő motiváltságúak, hozzáállásúak, a többieket pedig, amennyiben legalább nem zavarnak, igyekszünk figyelmen kívül hagyni. Bábosik88 ezt a jelenséget „beszűkített kommunikációs tér”-ként írja le. Ebben a térben csoportok jönnek létre, mégpedig a felnőttel való kommunikációban való részvétel mentén, a csoporthatárok határozottá válása pedig feszültséget generál. A beszűkített kommunikációs térben a felnőtt információszerzési lehetősége is beszűkül, tovább csökkentve ezzel a kapcsolatteremtés lehetőségét. Akik kommunikálnak velünk, azok pozíciójuk megerősítése érdekében jobbára pozitív visszajelzéseket fognak küldeni, ami pedig elhiteti velünk, hogy alapvetően mindent jól csinálunk. Keménynek tűnik Bábosik helyzetértékelése, mégis tanulságos:

Az ilyen pedagógusokra (s ide általában az autokrata magatartású pedagógusok sorolhatók) érvényes az a törvényszerűség, hogy minél hosszabb ideje működnek a pályán, szubjektíve annál jobb pedagógusnak tartják magukat, de objektíve annál rosszabb pedagógussá válnak.89

A kirekesztettség élménye nem csak a konkrét elkülönítés, vagy a kommunikációból való kimaradás által jelentkezhet. Az előítéletességhez kötötten a meg nem figyelt és ki nem elégített gyermeki szükségletek is harcba kezdenek, ha fenyegetés éri őket, vagy folyamatosan kielégítetlenek. Ez a jelenség ráadásul összetett viselkedési problémákhoz vezet, amennyiben a tünetekre reagálva próbáljuk kezelni a helyzetet. Ha például egy bizonytalan gyermek (akinek a biztonság iránti szükséglete kielégítetlen) kezd el „rosszul” viselkedni, és mi a viselkedésre reagálunk, tovább fog növekedni a belső feszültsége, ami még „rosszabb” viselkedésre fogja késztetni. Ha ugyanis képes lenne e feszültségét más, elfogadhatóbb formában kifejezni, akkor úgy tenné. Amikor a szükséglet kielégítésére teszünk lépéseket, a nem kívánt viselkedés is csökkenni fog. Ezt követő, vagyis második lépésként kell hogy megjelenjen annak megtanítása, hogyan tudja feszültségét számunkra és a közösség számára elfogadhatóbb módon kifejezni.90

Ez a szemlélet feltételezi a gyermek szükségleteinek ismeretét, amit a fentebb leírt módon nehezít az előítéletesség és sztereotip gondolkodás. Az elsődleges, biogén szükségletek (táplálkozás, mozgás, pihenés, játék, változatosság, szellemi aktivitás, eredményesség ) könnyen érthetőek, és hátrányos helyzetű gyermekeink esetében gyakorta látványos módon kielégítetlenek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szociogén szükségleteik (szokások, életvezetési modellek, meggyőzősé- gek) kevésbé jelentősek - akár saját biogén szükségleteikkel, akár társaik szocio88 Bábosik: i.m.

89 Bábosik: i.m. 24.

90 Ld. Galicza János: Gondolkodom a nevelésről. L'Harmattan Kiadó - Zsigmond Király Főiskola, 2009.1. fej.

Sárospataki Füzetek 17. évfolyam | 2013 | 4

81