Sárospataki Füzetek 17. (2013)
2013 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Barnóczki Anita: Elkülönítés, különülés, különállás - az előítélet és identitkásképzés egyes kérdéseinek megjelenése a cigány gyermekek hitoktatásában
Barnóczki Anita hatatlan viselkedés mögött ez áll, de a problémák egy része oldódni kezd a megértés által, és ráadásul az is haszna lesz nyitottságunknak, hogy nem erősödnek tovább (saját önbeteljesítő előrejelzéseik megkönnyebbülést kiváltó visszaigazolása által) sztereotípiáink. Amit bizonyosan tapasztalni fogunk, az egy általános reakció: a bizonytalanság. Ez abban az esetben jelenik meg erősen, ha csupán egy-két cigány gyermekünk van a csoportban. Nem cigány társaik és akár mi is bizonytalanságot érezhetünk, és ez bizonytalanná teszi őket, hiszen érzékelik másságukat. A bizonytalanság érzése, a biztonság iránti szükséglet kielégületlensége pedig a megszokottól eltérő magatartáshoz vezethet. Ez könnyen kezelhető, ha ezt a szükségletet praktikusan kielégítjük, mint ahogyan előre jelezhetően nem vezet eredményre, ha magát a viselkedési megnyilvánulást próbáljuk önmagában korrigálni.63 Az előítéletek által identitásában támadott személy saját csoportjához fűződő viszonyában is reakcióra kényszerül. Ennek egyik példája, a csoporthoz való tartozás tagadása. Ez természetesen csak azokban az esetekben lehetséges, ha a külső megkülönböztető jegyek nem annyira erősek, hogy ezt lehetetlenné tegyék. Egy fekete bőrű ember nehezen állíthatná, hogy fehér, még akkor is, ha egyesek megpróbálják bőrüket komoly orvosi eljárásokkal fehéríteni. A nem-vállalásnak nem csak nyílt, de burkolt, elhúzódó, hallgató formái is vannak. Egy nem cigány csoportban ki szeretne egyedüli cigányként jelentkezni, főként, ha el is tűnhet? Ebből azonban az áruló-érzés kialakulása, és az egyén önleértékelése következhet. Szélsőséges reakció a saját csoport elleni agresszió, melynek enyhe formája a csoport belső rétegződésében kialakított parallel előítéletesség. Ez nem csak a hatalom és a státusz iránti igény sajátos megélése, de megvalósításában az egyén, ha csak vékony szállal is, de összekapcsolódik a többséggel.64 Ez különös jelentőséggel bír különféle szociális státuszú cigány gyermekek együtt nevelésében. Magam is évekig küszködtem csoportjainkban, mire rájöttem, hogy a „Főutcásokat” nem lehet rögtön egy asztalhoz ültetni a „Telepesekkel”, mert az előbbi csoport lenézi a másikat, és fenyegetve is érzi magát általuk, míg a második csoport agresszióba fordítja lenézettségét. Elsődleges célom pedig a munkakörülmények biztosítása volt, azért, hogy dolgozni tudjunk a feszültségek feloldásán. A saját csoporthoz fűződő viszonyt erősíteni is lehet reakcióként. Ez esetenként a külvilág számára klikkesedésként érzékelhető, pedig csupán arról van szó, hogy hasonló emberek egymás társaságában nagyobb biztonságban érzik magukat. Vagyis amit mi etnikus jellegzetességnek tartunk, az gyakorlatilag az elutasítottságra adott természetes válaszreakció, mely nem csak a cigányságnak, de szinte minden kirekesztett csoport tagjainak jellemzője.65 A saját csoporthoz tartozás tehát erősíthető, ebben az esetben kevésbé hatnak az egyénre az előítéletek, vagy gyengíthető, ebben az esetben azonban - bár 63 Whitley - Kite: i.m. 428-429. 64 Allport: i.m. 200-201 65 Allport i.m. 195-196. 74 Sárospataki Füzetek 17. évfolyam I 2013 I 4
