Sárospataki Füzetek 17. (2013)
2013 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Barnóczki Anita: Elkülönítés, különülés, különállás - az előítélet és identitkásképzés egyes kérdéseinek megjelenése a cigány gyermekek hitoktatásában
Barnóczki Anita elvárás szintén hat gondolkodásunkra, nyitottságunkra, mégpedig saját csoportunknak való megfelelési igényünkhöz kapcsolódva, tovább erősítve egy sajátos színnel a cigány gyermekek negatív megítélését. Még összetettebbé teszi a képet, hogy pedagógusi sikerességünk nagyban függ a gyermekek teljesítményétől - már ha a világhoz szabjuk gondolkodásunkat, amire pedig hajlamosak vagyunk. A cigány gyermekek oktatásához eleve a kudarcokat köti a közvélemény, és gyakorta így gondolkodunk mi is. Sajnálatos, hogy nem jelennek meg azok a lelkipásztorok, hitoktatók, akik pozitív tapasztalataikat tudnák megosztani, mert a látszat és a csönd ellenére szép számmal akadnak olyanok, akik ismeretlenül, de színvonalasan és sikeresen végzik cigány gyermekek hitoktatását. Nekünk ugyanis lehetőségünk van hitoktatásunk célját önmagunkban, Szentírással a kezünkben értelmezni, hosszú távú és közeli céljainkat magunk kitűzni. A helyes célkitűzés és helyes módszerválasztás pedig hozzásegíthet a „sikeres” hitoktatói munkához. Kifejezően foglalja össze a problémát Havas Gábor: „A tanárok többnyire nem szívesen tanítanak cigány vagy „elcigányosodó” iskolákban. Félnek a speciális nevelési és oktatási problémáktól, úgy érzik, hogy ezekben az iskolákban nem juthatnak sikerélményekhez, és hogy komoly presztízsveszteséget jelent számukra ott tanítani. Szép számmal akad közöttük olyan is, aki erősen előítéletes a cigányokkal szemben, és úgy gondolja, hogy a cigány gyerekek oktatása eleve reménytelen feladat.”48 Ehhez természetesen hozzá kell tennünk a sikertelenség, frusztráció és a kiégés meghatározó faktorait is. Az azonban, hogy az középosztálybeliek gyermekeinek oktatására kialakított iskolarendszerünk intézményesen nehezen boldogul a teljesen eltérő szocio-kulturális hátterű gyermekekkel, még nem jelenti azt, hogy ezek a gyermekek rosszak, csupán azt, hogy a klasszikus rendszer és módszer az ő esetükben kevéssé működik.49 Erre a problémára nem lehet keresztyén szeretetből fakadó válasz a cigányok kizárása a hitoktatásból (amire egyébként könnyű lehetőséget kínál az, hogy ők „nem reformátusok”), sem a követelmények leszállítása, a minőségtelenség. Összefoglalásként álljon itt Babusik Ferenc kutatásának egyik megállapítása: Azok (a pedagógusok), akik megtanulták egy, a többségi társdalomtól több szempontból radikálisan eltérő társadalmi csoport életvilágát (ezzel együtt, a képzés részeként feltehetően tanultak a két eltérő társadalmi csoport közti konfliktusok természetéről, valamint e konfliktusok kezeléséről), nem az etnikai konfliktusokat látják erősnek, hanem a társadalmi konfliktusokat. Mivel egyébként tudjuk, hogy az etnikai jellegű konfliktusok a társadalmi konfliktusok derivátumai, ezért pest, Nyitott Könyvműhely, 2008. 89-90. 48 Havas: i.m. 165. 49 Karlovitz János Tibor: „Mit tehetünk az előítéletek csökkentéséért?", in: Nahalka István - Tor- gyik Judit (szerk.): Megközelítések - Roma gyermekek nevelésének egyes kérdései. Budapest, Eötvös József Könyvkiadó, 2004. 124. és Nahalka István: „A roma gyerekek kognitív fejlesztése", in: Nahalka István - Torgyik Judit (szerk.): Megközelítések - Roma gyermekek nevelésének egyes kérdései. Budapest, Eötvös József Könyvkiadó, 2004.137. 70 Sárospataki Füzetek 17. évfolyam | 2013 | 4
