Sárospataki Füzetek 17. (2013)
2013 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Sárai Szabó Katalin: Női szerepvállalás a református egyházban a 20. század első felében - Pilder Mária életútja
Női szerepvállalás a református egyházban a 20. század első felében Élete újabb és újabb fordulópontjai különböző helyszínekhez kötődtek. 1918- ban elvesztette anyját, ekkor bátyjával Brassóba költözött. Innen hívta őt Nagy Károly erdélyi püspök Kolozsvárra, egyházi munkájának első meghatározó színterére. 1924-től kinevezték lelkészi jellegű utazótitkárrá. Megbízatása a női bel- missziói munkák és a vasárnapi iskolák elindítására és felügyeletére szólt, aminek feltétele az volt, hogy le kellett tennie a lévita vizsgát. 1928-ban megalakult a kerületi Nőszövetség Makkai Sándorné elnöklete alatt, Pilder Máriát utazótitkárnak választották. 1933-ig szerkesztette a Nőszövetség lapját, a Református Családot. Rendszeresen közölt cikkeket az Út c. folyóiratban is, amelyet a kolozsvári Teológia fiatal professzorai írtak és szerkesztettek. Makkai Sándor, Tavaszy Sándor, Imre Lajos köre befogadta és respektálta Pilder Mária felkészültségét. Lelki fejlődésében az egyik döntő jelentőségű esemény az volt, amikor 1926. március 12-én, 38. születésnapjára megkapta Hermann Kutter Bilderbuch Gotte c. könyvét. Öt éven keresztül, Kutter halálig leveleztek, s ez a barátság számos teológiai és gyakorlati kérdésben segítette Pilder Máriát. Első, bemutatkozó levelében hosszabb önvallomást tett megtéréséről, lelki fejlődéséről: „Először vidám pogány voltam, erős impulzusokkal és forró szívvel éltem a magam egocentrikus vágyaiért és céljaiért. Néha azonban belefájdult a lelkem a belső otthontalanságba. Művészet és tudomány a maga öncélúságával, kialakította a maga rész-világát és én hamis utakra jutottam, mint egy bolondos büszke gyerek... .Azután találkoztam Jézussal. Minden jó volt kezdettől fogva . Minden jó is maradt volna, ha én nem kerülök be egy nagyon merev kegyességű „közösségbe”. ...Mint egy kegyes hívő, buzgó munkás az Úr szőlőjében”, úgy dolgoztam vasárnapi iskolában, bibliakörökben, „evangeli- záltam”. De nem volt igazi örömöm és nem származott belőle élet.... így jöttem vissza 7 évvel ezelőtt a hazámba Erdélybe, ahol a püspök ijjúsági munkára hívott. Itt egészen mások voltak a körülmények: nem volt jól olajozott, beindított munka, hanem teljes parlag; nem voltak kegyes körök és hitetlen istentelen tömeg, hanem egy letört, elkeseredett nép, melynek tagjai közül egyesek ébredőben voltak... Itt az embernek mindent magának kellett előkészítenie.... Nagyszerű harci évek kezdődtek el.... Számomra pedig a munka mind nehezebbé és nyomorúságosabbá lett, mert minél jobban mentek a dolgok, annál önállóban kellett nekem dolgozni... Mindent tudni anélkül, hogy az enyém lenne; képesnek lenni beszélni arról, amihez a valóságban nincsen közünk. ...Közben ebben a hontalan egyedüliségben senkivel sem lehetett beszélni; a saját lényem kínjait és hazugságait nem lehetett kikiáltani... Hiszen én voltam a „híres” munkás, aki könyveket írt, és olyan „szívhez szólóan” tudta hirdetni az igét, akiben mindenki megbízott, akit a püspök és a professzorok is felkerestek, mint egy „idősebb, nagyobb testvért”... Ó, ez rettenetes volt....Akkor március 12-én - éppen 38. születésnapomra - Isten kezembe adta az Ön Das Bilderbuch Gottes”-ét! ...Most, hogy egészséges vagyok, segítsen nekem; magyarázzon el mindent, amitől én szenvedtem, és amiben ebben a pókhálóban benne éltem. A szívemből minden por kiment, megnyíltak a szemeim és a kezeim készek. Mutassa Sárospataki Füzetek 17. évfolyam 201314 23
