Sárospataki Füzetek 17. (2013)
2013 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Pótor Áron: A Hitvalló Egyház harca
A Hitvalló Egyház harca kötött szerződéseiket tiszteletben tartja, jogaik sértetlenségét megőrzi, az iskolákban és a nevelésnél pedig biztosítja az őket megillető befolyást.6 Mindkét egyház nagy elégtétellel vette tudomásul Hitler szavait. A katolikus püspökök a kiközösítéseket is visszavonták, amelyeket korábban a nemzetiszocialista párt tagjai fölött kimondták, a protestánsok pedig reménnyel telve néztek a jövő elé. Hitler azonban beszédét porhintésnek szánta, hiszen a célja az egyházak eltörlése volt, de terve megvalósításához időre volt szüksége. Mivel tudta, hogy erősebb egyházkormányzati- és hitegysége miatt a katolikus egyházzal nehezebb lesz elbánnia, a könnyebb utat választva először az addigra atomizálódott és meggyengült protestáns egyházakat kezdte fokozatosan támadni.7 Az egyházi harcok kezdetekor beváltak számításai, hiszen valóban kisebb ellenállásba ütközött a protestantizmus oldalán, s az is tény, hogy a protestáns egyháztestnek az a része, amely gyenge hitalapon állt, azonnal csatlakozott az új világnézethez. Azok azonban, akik alaposabban ismerték az evangélikus egyházat, tudták, hogy amennyiben a nemzetiszocializmus levezeti a protestantizmus vadvizeit, azaz megszabadítja a hitetlen elemektől, a protestantizmuson belül megindítja a tisztulási folyamatot.8 3. A német birodalmi egyház létrehozása 3.1. Deutsche Christen A „német keresztyének”, azaz a „Deutsche Christen” elnevezés 1927-ben tűnt fel először Thüringenben, amikor evangélikus lelkészek9 és tanítók álltak össze egy Kirchengruppe Deutsche Christen nevű szövetségbe, amely azt a célt tűzte ki, hogy a nemzetiszocialista ideológiát az egyházban is meggyökereztesse és elterjessze. A thüringeni német keresztyének ennek érdekében igyekeztek jó kapcsolatot tartani az NSDAP-vel (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei - Nemzetiszocialista Német Munkáspárt), valamint köreikben Rosenberg mítosza is nagy népszerűségnek örvendett.10 Bár szervezetileg sokáig jelentéktelen maradt e mozgalom, annak neve hamarosan országosan is ismertté vált, hiszen 1932. június 6-án Joachim Hossenfelder berlini lelkész megalapította a hasonló elnevezésű német keresztyének hitmozgalmat (Glaubensbewegung Deutsche Christen), amely név alatt szövetkeztek mindazok a nemzetiszocialista párton belül, akiket politikai érdekek fűztek az egyházhoz. A mozgalom a birodalmi szintű szervezeti nagyságot tűzte ki célul.11 A NSDAP háttértámogatásának köszönhetően rövid idő alatt nagy tömegek csatlakoztak a német keresztyének táborához. 1933. április 3-án és 4-én, két hónappal Hitler kancellári kinevezését követően Berlinben megtartották első birodalmi gyűlésüket 6 Zipfel, Friedrich: Kirchenkampf in Deutschland 1933-1945: Religionsverfolgung und Selbstbehauptung der Kirchen in der nationalsozialistischen Zeit.Thormann & Goetsch, Berlin, 1965. 2. 7 Király Kelemen: i.m. 82. 8 Király Kelemen: i.m. 80. 9 Siegfried Leffler és Julius Leutheuse 10 Richter, Christhard: Isch hab den Krieg nit gemacht: Aus der Zeit vor, während und kurz nach dem 2. Weltkrieg. Books on Demand GmbH, Norderstedt, 2010.283. 11 Gottschalk,Tamara: Die deutschen Christen. Ihre Entstehungsgeschichte bis zum Sportpalastskandal. GRIN Verlag, Norderstedt, 2007. 3. Sárospataki Füzetek 17. évfolyam 201313 67