Sárospataki Füzetek 17. (2013)
2013 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Pótor János: A jeruzsálemi szeretet-közösség megalakulása - ókori közösségi minták, példák
Ajeruzsálemi szeretetközösség megalakulása I. Arisztobulosz /105-104/ a királyi címet is felvette. Átpártolt teljesen a szadduceusok- hoz. Nyitott a hellenizmus felé. Teljesen eltávolodott a Makkabeus család eredeti elveitől. A kegyesek lélekben eltávolodtak az uralkodóktól, s közben maguk is több irányzatra szakadnak. A farizeusok törekednek a törvény pontos megtartására és a szigorú életforma gyakorlására, de a zsidóság egészén belül maradtak. A szigorúbb irány külső és belső emigrációt választott, mivel teljesen megszentségtelenítettnek tartotta a templomi kultuszt a nem cádókita főpapok miatt. A qumráni iratokban szereplő Igazság Tanítója, aki maga is cádókita, a szigorúbb irány élére állt. Kr. e. 130 körül Qumránba vonultak ki, és a mozgalom szervezett közösséggé vált. Szerzetesi életformában, nőtlenségben éltek. Az Igazság Tanítóját azonban megtámadta a Gonosz Főpap /nem cádókita/, megkínozta, és egyes feltevések szerint keresztre is feszítette. Személyük egyértelmű azonosítása nem történt meg. Azt sem lehet pontosan megállapítani, hogy ez a támadás a qumráni közösség megalapítása előtt vagy után történt-e. 4. A közösség szervezete A közösség valószínűleg azonos az esszénusokkal. Az Ézs 40,3 alapján a pusztába vonultak ki, hogy készítsék az Úr útját. Zárt, eszkatologikus közösség. Nem vállaltak közösséget a kívülállókkal. Gazdaságilag is önellátásra törekedtek. Keményen dolgoztak. A jelentkezőket csak kétéves próbaidő és szigorú vizsgálatok után vették fel. Szigorú vagyonközösségben éltek. A tagok erejüket, tudásukat és vagyonukat a közösségnek adták. Az újonc vagyonát csak a próbaidő letelte után tették a közösségéhez. „A gazdagságot megvetik, és csodálatos intézményük a vagyonközösség; nincs náluk senki, akinek többje volna, mint a másiknak. Tudniillik náluk szabály, hogy aki be akar lépni a szektába, köteles odaajándékozni vagyonát a közösségnek, ezért náluk nincsen sem megalázó szegénység, sem mérhetetlen gazdagság, hanem mindaz, ami az egyesek vagyonából összegyűlt, mindnyájuknak közös vagyona, mintha testvérek volnának”.16 Vállalták a szegénységet, bár maga közösség tehetős volt. Közösen dolgoztak, közösen étkeztek és rendszeresen imádkoztak. „Miután pedig délelőtt 11 óráig szorgalmasan dolgoznak, megint összejön- nekl-1 meghatározott helyen... Csendben leülnek és ekkor a pék sorjában 1-1 kenyeret tesz eléjük, a szakács pedig mindenki elé tányért egy tál étellel. Étkezés előtt a pap imádkozik, és az imádság előtt nem szabad az ételhez nyúlni. Étkezés után megint imádkozik, úgyhogy az étkezés elején és végén dicsőítik az Istent, mint az étel adóját. Miután szent ruházatukat levették, megint elmennek dolgozni egészen alkonyatig. Ekkor visszatérnek, és ismét ugyanúgy étkeznek”.17 Szigorú fegyelemben éltek. Semmit sem tettek elöljáróik parancsa nélkül. A legkisebb engedetlenséget az amúgy is csekély ételadag egy részének a megvonásával torolták meg. A vagyonosok mellett a vagyontalanokat is felvették. A szegénységideál megmutatkozik a „szegények” önmegjelölésben /QM. XI. 9,13/ és a radikális vagyonról való lemondásban /QS. VI. 19/. A halottakat felirat, sírkő és ruha nélkül, egyszerű sírokba temették el. A gazdagság megvetését a közeli világvég-ítélet motiválta. Munkaképtelent nem vettek fel. A gyülekezet jól felfogott érdeke volt, hogy 16 Flavius: Zsidó háború, 167. Sárospataki Füzetek 17. évfolyam 2013 I 3 35
