Sárospataki Füzetek 16. (2012)
2012 / 3-4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Marjovszky Tibor: Egy bibliafordító válaszúton: Pákozdy László Márton
MARJOVSZKY TIBOR hallottam, nagyon aggaszt. Az egyházak és a theologusok nálunk is különbözőképpen gondolkoznak a két szövetség viszonyáról, az Ószövetség értékéről, különösen arról, hogy mi az Ószövetség jelentősége az Újszövetség értelmezésében. Kritikai megjegyzésem lényege: a két szövetség viszonyának szerepe a fordításaik egyeztetése során nem redukálható az újszövetségi szövegben található ószövetségi idézetek vagy egyes „kulcsszavak” fordításának a kérdésére. A Nestle-féle görög szövegkiadás kövér szedéssel jelzi az ószövetségi idézeteket és utalásokat. Ez azonban távolról sem öleli föl az összefüggéseket a Biblia két fele között. Ehhez az egybevetéshez állandóan az egész Ószövetséget, a görög szöveg mögött a sémi őshangot kell hallani. Az Ószövetség jelenléte az Újszövetségben: sokkal gyakoribb, semmint kimutatható vagy jelzett idézetei. Az Újszövetség szerzői az Ószövetség világában születtek, éltek, gondolkoztak, még akkor is, ha történetesen éppen görögül beszéltek vagy írtak. Hadd engedjek meg magamnak egyetlen iskolás példát: Lukács 4,16-30-at nagyon könnyű görögből magyarra fordítani. Az elsőéves theologus is le tudja fordítani, valahogy a Revideált Károlyi 1908) vagy a próbaújszövetség (1952) nyomában: „És mindnyájan bizonyságot tőnek felőle és elálmélkodának kedves beszédein”, vagy: „És mindnyájan tetszésüket nyilvánították és álmélkodtak a kedves szavakon”. Azt persze nem tudja megmagyarázni, még az öregje sem, hogy a „kedves beszédek” (görög jelzői genitivusz) után miért akarták Jézust meglincselni ? (29. vers) Itt az a nyelv segít, amelyen Jézus beszélt. Mi is van a szövegben ? Jézus megszakítja Ézsaiás 61,1 következő olvasását a 2. vers közepén és elhagyja belőle ezt: „és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót...” Tehát csak istennek a kegyelméről beszélt, Isten bosszújáról nem. Hallgatói pedig azt sóvárogták a rómaiakra. A fölolvasott szakasz utolsó fontos szava, motívumszava, a héberben a (rácon) Isten szabad, jótetsző kegyelme. Ez biztos. A görög yáptp (charis) a Aóyoi ryjp yápirop logoi tés charitos kifejezésben (nem „kedves beszéd”, „kedves szavak, stb.) erre visszhangzanak. Persze, az idézett két fordítás szerzői ezt nem hallották, csak görög fülük észlelt. De ilyen a többi szó is: ideogrammok, a görög szótárban nem találhatók. Sémi szóértékük ez: paprupsiv ama) (martyrein aytó) = héber hiph.(’wd bw) „tanúskodni valaki ellen, valaki ellen nyilatkozni” stb. A OauuaíTiv (thaymazein) „csodálkozni” = héb. (tmh) „elképpedni”, „fölháborodni” (vö. ehhez Mk 6,6; Jézus 80auuaaev (ethaymasen) „fölháborodott hitetlenségükön” és nem „csodálkozott”, mint akit váratlan meglepetés ér.) Ehhez jól vág Mk 6,2-ben az etpejtkeaaovTO ejti TT) ÓLŐa'/r] amou (exeplessonto epi té didaché aytu), amelyben a ZY.Tzkíyj\[ict.\. (ekplessomai) = héb. hitp. (smm) („elképedni”, „fölháborodástól megdermedni” stb.) Valamennyien elképedtek, tanúskodtak ellene, ellene nyilatkoztak, mert fölháborodtak, hogy kegyelemről beszélt íkoyoi TV]p yapiTop) (logoi tés charitos) (dibré rácon) apokaliptikus-nemzeti bosszúállás helyett): Hát nem a József fia ez ?! Mi jogon sikkasztja el az ige legfontosabb mondanivalóját, isten bosszúállását? Le vele! Hazaáruló! Róma barátja! (Nem terhelem olvasóimat a részletes nyelvészeti bizonyítással a LXX szóhasználata alapján. Egyben arra is példát ad a szakasz, hogy a konkordantivitás elvét az Újszövetségben korlátozottabban (nem mindig 0cxuua^£t = csodálkozik), de egyben szélesebben és mélyebben — az Ószövetséget felölelve — kell alkalmazni; ehhez már nem elég a görög tudás. És példa az Újszövetségben a motívumszó vagy vezérszó használatára is.) 148 Sárospataki fűzi fek >c
