Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 2. szám - BÁLÁM TÖRTÉNETE - Beszélgetés egy emberről, aki elhagyta az egyenes utat

Bajusz Ferenc igehirdetései

lásba vezető úttól megóvja a fiát. Minderről azonban egy szót sem olvasunk. Hanem miután „megosztotta közöttük a vagont" (Lk 15,12), elengedte a fiát. A tékozló fiú pedig elment, mert nem látta, hogy különbség van engedély és helyeslés között. Pedig látnia kellett volna, hogy amikor az apja kiszámolta neki a pénzt, remegett a keze. Oh, nem azért, amit oda kellett adnia, hanem a fiáért, aki ezen a pénzen bűnöket fog vásárolni. Látnia kellett volna, hogy amikor kifordul az ajtón, atyja szeméből kigördül utána a könny. Ereznie kellett volna, hogy az atyja ellenére teszi azt, amit tesz, még ha az nem is tiltakozik ellene. Ugyanerről van itt is szó. Bálámot megigézte a karriervágy, a pénz szerelme. És ebben a kérdésben nem alkuszik Isten. Az igében figyelmeztet, hogy „minden bajnak gyökere a pénzszerelme’’ (lTim 6,10). Megmutatja, hogyan jártak a pénz rabjai: Nábál, Géházi, Júdás, meg Anániás. Ezért inti Bálámot is, hogy „ne menj el velük” (12). Ha ezek után Bálám mégis menni akar, akkor mondja csak ki a szomorú szót: Hát menj! Óh, nem a saját dicsőségét félti Isten ettől az úttól, hanem Bálámot. Hiszen Isten az engedetlenségünk közepette is meg tudja dicsőíteni magát. Mivel Bálámra is érvényes, hogy amit ő gonoszul gondolt, azt Isten jóra tudja fordítani (lMóz 50,20). Ezért mondta neki, hogy hát csak eredj. „Jóálám - így írja Josephus — mivel nem is sejtette, hogy Isten ezt cselbőlparancsolta neki, rögtön útra kelt a követekkel. ’n

Azt jelenti ez, hogy néha megnyílik előttünk a magunk elvesztésének a tágas kapuja. Isten pedig nem akadályozza meg, hogy azon belépj, ha nagyon akarod. Mert Isten nem akarja ráerőszakolni az akaratát senkire. Nem rabszolgaságot kíván tőlünk, hanem önkéntes engedelmességet. „Add nekem a te szívedet” (Péld 23,26). Ez Istennek az igénye. De ha ez a szív vonakodik, Isten nem kényszerít, hanem ránk hagyja: Eredj, járj a te szívednek útjaiban, szemednek látásában. Bálám életében tehát ez a kiprovokált elindulás a harmadik lépés, amellyel elhagyván az egyenes utat, még messzebb került Istentől.

A. Tiltó piros lámpák között előre (22-35)

Bálámot tehát elengedte Isten, mert látta, hogy „a gonoszság jutalmát kedveli” (2Pt 2,15), de nem adja fel a reményt, hogy a szívét újra visszahódítsa. Nem tudott belenyugodni abba, hogy Bálám elmenjen arra az útra, amely veszedelmes és ellenére van (32). Az úton tehát akadályokat állított elébe. Isten félt bennünket, és aggódik értünk, ezért akadályokat vet elénk a bűn útján, hogy ne tudjuk véghezvinni azt. Mikor a tiltó szavát már elengedtük a fülünk mellett, még akkor is elküldi a maga követeit - görög szóval: az angyalát -, hogy még egy próbát tegyen velünk. Néha élettelen tárgyakat, esedeg egy betegséget vagy éppen egy koporsót választ „angyalává,” hogy kiáltsanak rád, utánad vág)' ellened. Máskor az ún. „véleden” kényszerít megtorpanásra, és boldog lennél, ha felismernéd, hogy Isten állt az utadba. Isten, aki ezer eszközzel próbálja felébreszteni a legsiketebb és legvakabb emberek figyelmét is, hogy még egy utolsó szót mondhasson nekik.

Bálám és Isten között az úton végbement találkozás tehát nem érdemli meg a tudósok és tudadanok olcsó gúnyolódását. Az antik ember semmi különöset nem talált az állatok megszólalásában. A szamár beszédével az elbeszélő nyilván a lelkiismeret hangját akarta példázni. Figyeljük csak meg, mennyi finomság van abban, 4

4 In: Josephus Flavius: A zsidók története, IV. 6., Európa Könyvkiadó Budapest, 1980., 68.

206 Sárospataki füzetek 2011/2