Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Schreiber-Kovács Gergely: A reformáció Lengyelországban

SCHREIBER-KOVÁCS GERGELY A REFORMÁCIÓ LENGYELORSZÁGBAN Megjelenés - radikalizálódás - tolerancia 1. Bevehető A lengyelországi reformáció. Amikor először halljuk ezt a szókapcsolatot, akaratlanul is idegennek érezzük egymástól a két fogalmat. Mielőtt komo­lyabban kezdtem foglalkozni a témával, magam is azt gondoltam, hogy a reformáció, amilyen gyorsan „betette a lábát” Lengyelországba, olyan gyorsan el is hagyta azt. Tapasztalataim is megerősítették, hogy ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül még a történészek között sem. Gyakran szegezték nekem a kérdést: „Volt egyáltalán reformáció Lengyelországban?” Az erre érkező igenlő válaszomat pedig rendszeresen érdeklődő kérdések követték. Hiszen hogyan mehetnénk el érdeklő­dés nélkül egy olyan mozgalom mellett, mely a varsói konföderáció dokumentumát adta az európai kultúrának és szellemi fejlődésnek. A világért sem szeretném túldi­menzionálni a döntően a kálvinista egyház képviselőinek közreműködésével meg­alkotott dokumentumot, és távol áll tőlem, hogy az annak megalkotásában részt vevő katolikus nemesség szerepét elvitassam, ám az minden további nélkül leszö­gezhető, hogy ezen dokumentum megalkotásához egy olyan sajátos történelmi környezet szükségeltetett, melynek kialakulásában nagyon nagy szerep jutott a re­formációnak. (Itt jegyezném meg, hogy a 2003-ban az UNESCO által a világ szel­lemi öröksége részének nyilvánított dokumentum1 magyar fordítását még nem publikálták, így a cikkben a dokumentum idézett részeit eredeti nyelven és saját fordításban közlöm.) Az e dokumentumban lefektetett vallási tolerancia pedig csak egy azok közül az eszmék közül, melyek a reformáció térhódításának segítségével jutottak el a szélesebb tömegekhez. Ezért úgy gondolom, hogy érdemes egy kicsit alaposabban szemügyre venni a lengyelországi reformáció kérdéskörét. A lengyel- országi szakirodalmat ennek érdekében áttanulmányozva nyilvánvalóvá vált szá­momra, hogy a 16. és 17. századi lengyel történelem meghatározó jelensége volt a reformáció, így nem csoda, hogy a reformáció kutatása az elmúlt években jelentő­sen fellendült Lengyelországban. E kérdés azért is különösen érdekes, mert vi­szonylag rövid idő alatt a lengyelországi reformáció több állomásán keresztül, melyben helyet kapott a vallási türelem is, szinte teljesen elvesztette támogatottsá­gát és híveit, így gyakorlatilag az ellenreformáció fényes győzelmének lehetünk tanúi a lengyelek között. Természetesen a fenti téma feldolgozása egy nagyobb 1 http://portal.unesco.org/ci/en/ev.php­URL_ID=23126&URL_DO=DO_TOPIC&URL_SECTION=201.html, időpont: 2009.04.13. 23 óra 39 perc 2011/1 SÁROSPATAKI FÜZETEK 59

Next

/
Thumbnails
Contents