Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 3. szám - Rácsok András: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza. Egy vallásfelekezet fenomenológiai és szótériológiai bemutatása - A mormon egyház tanításai
A „MORMON EGYHÁZ” FENOMENOLÓGIAI ÉS SZÓTÉRIOLŐGiAI BEMUTATÁSA Nauvoo felvirágoztatása Ezen a Mississipi partján lévő településen élte Smith hátralevő életét. A hely robbanásszerű fejlődésnek indult a mormonok megjelenésétől, egyrészt a Missouri-ból folyamatosan menekülők szaporították az itt lakók számát, másrészt pedig igen aktív missziós tevékenységet folytattak England területén. 1843-ig ily módon közel háromezer megtért költözött be Nauvooba. Ez a robbanásszerű fejlődés főleg Brigham Young fáradhatadan erőfeszítéseinek volt köszönhető, aki ekkorra már jó néhány hűséges követőt tudhatott oldalán. Ezek alatt az évek alatt volt Smithnek is ideje arra, hogy az egyház teológiáját részletesebben is kidolgozza. így bocsátotta ki a hit 13 paragrafusát, ami alaphitvallása lett egyházának. A paragrafusok szinte mindenben egyeztek a keresztyén tanokkal, kivéve a Mormon könyvét, a folyamatos kijelentés hangsúlyozását és azt, hogy az Új Jeruzsálem az amerikai kontinensen lesz felépítve. A paragrafusok sorában nincs említés a többnejűségről, ami egy idő után gyakorlatban volt a mormonok között, továbbá nem olvasunk semmiféle olyan templomi szertartásról, mint például a halottakért való keresztség.50 Ezek a hittételek, amiket Joseph Smith próféta állított össze 1842-ben. Ez a 13 pont tartalmazza az alapvető hitelveket, melyekben a mormon egyház hisz: 1. Eliszünk Istenben, az Örökkévaló Atyában és az Ö Fiában, Jézus Krisztusban és a Szendétekben. 2. Hisszük, hogy az emberek saját bűneik, nem pedig Adám vétke miatt bűnhődnek. 3. Hisszük, hogy Krisztus engesztelő áldozata által minden ember üdvözülhet, ha az evangélium törvényeinek engedelmeskedik. 4. Hisszük, hogy az evangélium alapvető tételei és szertartásai a következők: 1. hit az Úr Jézus Krisztusban; 2. bűnbánat; 3. keresztség alámerítéssel a bűnbánatért 4. kézrátétel a Szendétek adományozásáért. 5. Hisszük, hogy Isten hatalmazza fel az embereket az evangélium hirdetésére és szertatásainak elvégzésére kinyilatkoztatás és olyan személyek kézrátétele által, akiknek erre felhatalmazása van. 6. Hiszünk ugyanabban az egyházi rendben, amely az őskeresztény egyházban is megvolt: apostolokból, prófétákból, lelkipásztorokból, tanítókból, evangélistákból és egyéb tisztségekből álló rendben. 7. Hiszünk a nyelveken szólásban, a prófétálásban, a kinyilatkoztatásban, a látomásokban, a gyógyításban, a tolmácsolásban és más adományokban. 8. Hisszük, hogy a Biblia Isten szava, amennyiben fordítása helyes; és hisszük, hogy a Mormon könyve is Isten szava. 9. Hisszük mindazt, amit Isten a múltban kinyilatkoztatott, amit most nyilatkoztat ki, és hisszük, hogy ezután is sok nagyszerű és fontos dolgot fog kinyilatkoztatni Isten országáról. 10. Hiszünk Izráel népének valóságos összegyűjtésében és a Tíz Törzs helyreállításában; hisszük, hogy Sión (az Új-Jeruzsálem) az amerikai földrészen fog felépülni, so BRODIE: i.m. 265,277-278. 2011/3 Sárospataki Füzetek 19