Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 3. szám - Rácsok András: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza. Egy vallásfelekezet fenomenológiai és szótériológiai bemutatása - A mormon egyház tanításai
RÁCSOK ANDRÁS újabb kijelentése volt, amit az új egyház vezetője felől kapott. A kijelentés szerint a vezető lesz az egyház látnoka, fordítója, prófétája, Jézus Krisztus apostola, és az egyház presbitere Isten akaratából. Ez természetesen nem lehetett más, mint Jr. Joseph Smith. Az összejövetel végén Isten megfeddte az összegyűlteket, hogy úgy engedelmeskedjenek Smith szavának, mintha Isten saját maga beszélne általa.35 Az egyház megalakulása után nem volt más teendő, mint a misszió által új egyháztagokat verbuválni. így indultak útnak kezükben a Mormon könyvével a környező falvakba. Hamarosan megmutatkozott ennek a missziónak az eredménye, egyre többen tértek be és érdeklődtek az új egyház iránt, sokan látogatták meg személyesen is Smith-t. Nyugat felé is történtek próbálkozások, hogy az ott élő indiánok között is terjesszék a mormonok tanait. Ezen missziói utak egyik alkalmával sikerült Sidney Ridgont is a nyájba terelni, aki a Krisztus Tanítványai (Disciples of Christ) egyház egy kis gyülekezetének lelkipásztora volt. Azért fontos ezt a nevet megemlítenünk, mert egyrészt hasznos tagja lett az új közösségnek, másrészt nagy hatással volt Smith-re. Valójában „az ő sürgetésére kapta Smith azt a kijelentést”, hogy a szentek az Ohio állambeli Kirdand-be vándoroljanak.36 Ridgon lelkipásztornak egyébként egész gyülekezete felvette a mormon vallást. A kb. százharminc főt számláló gyülekezet pár hónap alatt döntött teljesen a mormon egyház mellett.37 A kirtlandi tartózkodás Tehát ahogy eddig is, kijelentés vezérelte Smith és társai életét, így 1831-ben, alig egy évvel az egyház alapítása után kijelentés kényszerítette az ifjú egyház tagjait arra, hogy a kb. 300 mérföldnyire lévő Kirdand-be vándoroljanak. Ez sok mormon családnak nehézséget okozott, mert jóval áron alul kellett eladniuk birtokaikat. Emmáról nem is beszélve, aki állapotos volt, s a tél közepén tett utazás szinte elvisel- heteden volt számára. De menni kellett, mert a kijelentés szerint a cél az ígéret földje, a tejjel-mézzel folyó föld.38 Smith már a mozgalom korai időszakában sok helyen foltozgatta tanait különféle kijelentésekkel, melyeket eleinte csak szegényes nyelvtannal és stílussal tett közzé. Emiatt többször támadás is érte ezeket a kijelentéseket, azután javított formában kiadta 1831-ben „Parancsolatok könyve” (Book of Commandments) címmel.39 Ez utóbbi kiadványt bővítették ki és nevezték el később a „Tanok és Szövetségek” (Doctrine and Covenants) néven, amely mintegy százharmincöt kijelentést és rendelkezést foglal magába. Több említést érdemlő és érdekes esemény történt az Ohio állambeli tartózkodás alatt. Ezek egyike az az eset, amikor Smith-t saját követői megtámadják, és meghurcolják. A támadás vélt oka, hogy egy bizonyos Johnson fivérek helytelen kapcsolatot gyanítottak húguk és Smith között, amikor otthonukba értek. Egyesek szerint ennek a helyzetnek a tisztázása céljából kezdett kinőni a többnejűség tana a mormon egyházban.40 35 Ua. 57. 34 Hill: i.m. 108. 37 Görden, VAN: i.m. 14. 38 Tucker: i.m. 59. 35 Hill: i.m. 140-141. 40 Newell - Avery: Mormon Enigma, 65. ló Sárospataki Füzetek2011/3