Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 2. szám - AZ ÉRCKÍGYÓ - Az érckígyó

BAJUSZ FERENC IGEHIRDETÉSEI

VI. Akadályozó hiány

Mit tegyünk? Amíg Izrael nem látta, hogy vétkezett, nem ment Mózeshez. Jó időben a Biblia a polcon porosodik. Ki menne egészségesen az orvoshoz? De amikor beköszönt a baj, lekerül a Szentírás a polcról, és sürgős az orvos. Mikor látják a bajt, amikor szerető szíveket választ el egymástól a halálos kígyómarás, „akkor ment a nép Mózeshez ” Vétkeztünk. Ebben a vallomásban óriási változás van. Most már nem Istenben vagy Mózesben látják a hibát. Egyedül magukat vádolják. Vétkeztünk. A tékozló fiúban mennyi kifogás volt a szülői ház és a körülményei iránt. Hiába is lenne az okos szó, az apja számára nem volt más megoldás, mint az, hogy kiadja neki a jussát. Mikor aztán messze vidéken mindent elköltött, és rászakadt az éhség, akkor „magába szállt” (Lk 15,17). Egyetlen mondanivalója volt csupán. Az, amit megfogalmazott legelőször önmagának, hogy „vétkeztem” (Lk 15,18). Itt kezd reménység derengeni arra nézve, hogy talán mégsem pusztul el, mert már önmagában látja a hibát, és illetékes helyen vallja be.

Figyeljük meg, hogy a bűnbánatnak, a bevallásnak a hiánya a legnagyobb akadály milliók életében. Talán velünk is ez a baj. Lássunk néhány példát arra, hogy miképpen menekülnek az emberek a bűnbeismerés elől?

1) A szórakozásba. Arany János klasszikusan szép versében, A walesi bárdok- ban Edward király énekesekkel akarta elnyomni bűnös lelkiismerete háborgását. Nem sikerült neki sem, és senkinek sem. Amikor Saulon erőt vett a rosszabbik énje, Dávidot vitték udvarába, hogy a hárfamuzsikájával elhallgattassa a lelkiismeretét.

2) Van, aki a munkába menekül,

3) a halogatásba,

4) vagy hamis megnyugtatásokba. Egy hiteden ember azt mondta egyszer: Nem baj. Sokan leszünk a kárhozatban, és majd csak elszórakozunk valahogy. Egy tö- megszerencsédenség semmi ugyan a kárhozathoz képest. De ha átszakad egy gát, mi abban a szórakozás?

5) Vallásosságba is lehet menekülni. Templomba járok. Hát csak nem kárhozom el? Tizenkét pap kávézott nálam már. Mindig benézek a Rókus-kápolnába, ha arra járok.

Szánalmas kísérletek ezek a kiút keresésére. De hogy újonnan született-e? Van- e békessége? Ezekre nem akar felelni. Nem akar szembenézni igazán a bűneivel. Azért menekül a bűnei elől, hogy ne kelljen egyszer beismerni megszégyenülten, hogy vétkeztem! Isten persze ebbe rend szerint nem nyugszik bele. Az embert nemcsak a bűnei szokták utolérni — ahogyan a zsoltáríró mondja —, hanem a bűn büntetése is (4Móz 32,23). Hogy vagyunk a bűneinkkel? Jaj, ha nem érezzük őket. Jaj, ha úgy vagyunk, mint az eb, amely visszatér az okádásához (2Pt 2,22). A nép nemcsak azt mondja, hogy vétkeztünk, hanem alázatosan be is vallja a bűneit. Megfogalmazzák, hogy „szplottunk az Úr ellen és teellened” (7). Az elbodott ember nem csak megvallja, hogy vétkezett, hanem ekként könyörög az Úrhoz: „Imádkoznál az Úrhoz, hogy vegye el rólunk a klgyókat”(J). Mózes tisztában volt vele, hogy ezen a népen egyedül csak Isten képes segíteni.

Mózes imádkozott a népért. Nem mondta, hogy dehogy imádkozik érettük. Éppen elege van belőlük. Nem érdemük meg, hogy imádkozzon érettük. Semmi ilyet nem mondott. Hogyan tudott ez a Mózes könyörögni a népért (2Móz 32, 11- 32)? Ez a tusakodás valakire emlékeztet, akit még ennél is jobban megbántott, meg190 SÁROSPATAKI FÜZETEK 2011/2