Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - AZ ÉRCKÍGYÓ - Az érckígyó
AZ ÉRC KÍGYÓ köpdösött, keresztre feszített a nép. Mégis imádkozott értük, értünk. „Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). Mégis esedezik az Atyánál értünk. Vajon mi lenne vélünk Krisztus közbenjárása nélkül? Az elbodott, Krisztus-tagadó Péterért is imádkozott, midőn azt mondotta neki, „Simon, de én imádkozom érted” (Lk 22,23). Az emberek már kigondolták, hogyan lehet megszabadulni. Mózesnek meg is mondták. „Imádkoznál az Úrhoz hogy vigye el rólunk a kígyókat” (7). Hányszor szeretnénk mi így tanácsot adni Istennek. Különösen a saját életünkben. Isten azonban mintha azt üzenné, ti csak ne tanítgassatok engem. Tudom én, hogy mit kell csinálni. A kígyókat pedig nem veszem el. Azt sem engedem, hogy emberi ügyességgel szabadulni tudjatok tőle. De adok egy megoldást. így olvassuk: „Mondta az Úr Mózesnek: »csinálj magadnak tüzes kígyót és tűzdfel azt a póznára. Ha valaki megmaratik és feltekint arra, életben maradjon«” (8). VII. Isten készített szabadítást Lássuk, hogyan készített Isten szabadulást? „Mondta az Úr Mózesnek... ” Mindenütt csak jajgatás, pusztulás és halál. Közben pedig egy lélek csendes imádságban tusa- kodik a népért. Erre az imádságra azonnal felelt Isten. Hiszen éppen erre várt. Jeremiás próféta könyvében olvassuk: „csak ismerd el hamisságodat, hogy hűtlenné lettél az Úrhoz-■■ ” (3,13). így készített szabadulást az özönvíz idején Noéval (lMóz 6,5-11), a Sodomáért való licitáláskor Ábrahámmal (lMóz 18,22). „Csinálj magadnak tüzes kígyót. ” Izrael népét megmarták a tüzes kígyók. Isten úgy készített szabadulást, hogy Mózessel kígyóformába öntette a megolvasztott ércet. Akiket megmart az egyik kígyó, meggyógyította a másik kígyó. Nem a kígyókat pusztította el. Luther így fogalmaz: „nem volt szabad küzdeniük a tüzes kígyókkal, hanem az élettelen érckígyóra kellett tekinteniük, és akkor az élők maguktól leestek és elpusztultak. ” Hogyan történt az élettelen kígyó által a szabadulás? Figyelnünk kell itt a két ízben is előforduló „ha” kötőszócskára. Először azt olvassuk, hogy „ha valaki megmaratik” (8). A kígyó mindenkit megmart. Csak az a kérdés, hogy az illető levonta-e ebből a konzekvenciát? Rádöbbent-e arra, hogy reá is örök halál vár? A testi halál után a kárhozat. Ugyanebben a mondatban vonatkozik tovább a kötőszó a folytatásra is: „ha feltekint arra. ” Ha odajön az érckígyóhoz. Ha engedi odavitettetni magát. Ha feltekint rá. Jézus így mondja ezt: „íme, az ajtó előtt állok és zörgetek, ha [!] valaki meghallja az én szómat, és ha [!] megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz ét vele vacsorálok, és ő énvelem” (Jel 3,20). Egy lépést sem lehet menni tovább. Egyszer Isten kijelentette, hogy csak Jézus által van szabadulás. „Mert nincs senkiben, másban üdvösség mert nem is adatott az ég alatt emberek között más név, amely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4,12). Jézus neve az egyedül! Ha ezt az egyet el nem fogadjuk, bizony meglátjuk, éppen Isten lesz a legrettenetesebb akadályunk abban, hogy bejussunk a mennyei Kánaánba. Amikor az embert megmarta a Sátán, „ama régi kígyó,” abból az emberiségre hármas büntetés származott. 1) Azóta orcánk verejtékével esszük a kenyerünket, és az asszonyaink fájdalommal szülik magzataikat (lMóz 3,16). 2) Hacsak Jézus időközben vissza nem jön, mindnyájunknak vissza kell térnünk a földbe, ahonnan vétettünk. 2011/2 SÁROSPATAKI FÜZETEK 191
