Sárospataki Füzetek 15. (2011)

2011 / 2. szám - A HELVÉT HITVALLÁS III. ÉS IV. FEJEZETE - Istennek, Krisztusnak és a szenteknek képeiről

A Helvét hitvallás III. és ív. fejezete

áll a ve2etés dolga? Helyesen vezettetünk? Nem tévedtünk már régen el? Tény az, hogy a pusztában ülünk, úgy néz ki, hogy benne vagyunk a pácban. Se étel, se ital. Egyiptomban mégis csak szebb volt az élet. Veszélyes, nagyon megkísértő ez a helyzet! íme így születik meg az esztelen elgondolás, hogy az Istenről képet vagy valami hasonlót csináljunk, amelyet aztán követhet az ember, és amely az ember előtt haladhat, mint látható Isten. Akiben nem kell többé „hinni,” hanem az ember szemlék őt csupán. Ebben a szituációban zendül meg a második parancsolat: „Ne csinálj magadnak faragott képet, sem semmi hasonlót e%ekhe% ” Ami most már azt jelenti: Higgy Istenben, és ne látni akarj!

II. De éppen ez az, amit az ember olyan nehezen akar megtanulni. Hinni a láthatatlan Isten vezetésében. Az ember itt a földi vándorúton pont ezt az egyet nem szereti, hogy hinni kékjén. Szereti a dolgokat tudni, látni, kézzelfoghatóvá tenni. Szereti, ha útközben be van biztosítva az útipoggyászával együtt, nemcsak lopás, de még a halál eken is. Ez a biztonság utáni szükségérzet az oka minden bálványcsináló ostobaságnak.

így bukott el a zsidó nép is. Látható vezért akart, aki jótáll értük, és kockázat- mentesen vezeti őket. S amikor Mózes egy szép napon nem a kinyilatkoztatás sátorában tűnt el, hanem magára hagyva a népet, felment a hegyre, hogy átvegye a Tíz- parancsolatot, s aztán 40 nap és 40 éjjel sem tért vissza, elfogta a népet az aggodalom, hogy életét veszítette. Ki vezet most minket tovább? Visszamenjünk Egyiptomba? Vagy menjünk előre? De hová? És akkor megtörtént az a hihetetlen dolog, hogy a nép Árontól, Mózes édestestvérétől azt követelte, hogy a meglévő ékszerekből öntsön egy fiatal bikaborjút. Ez legyen a vezérük, az istenük, ez haladjon elől. Nem tudták és nem is akarták vállalni a hit merészségét. Kézzelfogható bizonyosságot akartak. Ma is erről van szó. Tudjuk-e a hit bizonyosságával járni az utunkat, nem a bebiztosításokban bízva? Tudunk-e Istenbe vetett bizalommal járni, vagy csak a látható zálogokra és jótállásokra merjük magunkat bízni?

Mikor a nép a láthatatlan Istentől a látható istenekhez pártolt, Mózes szorult helyzetbe került. Szétzúzta a törvénytáblákat. Odavetette magát Isten elé, és felkiáltott: „Kérlek! E% a nép nagy bűnt követett el, mert aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnüket. Ha pedig nem, törölj ki engem a te könyvedből, amelyet írtál. ” (2Móz 32,31-32). Mózes tudta, hogy ez a nép végét jelenti. Ezért ajánlotta fel önmagát. Ezért mondja, hogy kitörölheted népedet ugyan, de inkább ne tedd. Inkább bocsásd meg bűneiket. Mózes megtapasztalta, hogy Isten megbocsát, és nem vet el. Másodszor is megkapta a törvényt. Sőt, amikor a megbocsátás bizonyosságával a szívében a vezetésért esengett, hogy Isten ezentúl is tartsa kezében a nép vezetését — „Most a^ért, hogy kedvet találtam szemed előtt, mutasd meg nekem a te utadat, hogy isme jelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted. [...] Ha a te orcád nem jár velünk, ne vigy ki minket innen” (2Móz 33,13 kk.). — Isten a megbocsátása jeléül így felelt: „Megteszem, hogy a£ én dicsőségem a te orcád előtt menjen el” (2Móz 32,19), ezzel akarlak téged vezetni. Mivel Isten megbocsát, ezért megy ezután láthatatlan vezetőként a nép előtt, nemcsak a pusztán át, hanem egész élete során. III.

III. Ugye érezzük, hogy már rég nem Izraelről beszélünk csupán? Semmi okunk nincs, ami feljogosítana, hogy erre a pusztában vándorló népre lenézően tekintsünk. Ha a második parancsolatra gondolunk, meg arra, hogy is áll a dolog Istentől

2011/2 Sárospataki Füzetek 165