Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - A HELVÉT HITVALLÁS III. ÉS IV. FEJEZETE - Istennek, Krisztusnak és a szenteknek képeiről
való vezettetésünk és saját útjaink tekintetében, mondhatunk-e valami mást, mint szintén csak azt, hogy bocsáss meg! Milyen jó nékünk, hogy Isten minden kérésén túl megértőén rátekintett népének nyomorúságára, hogy látható vezetőt szeretne, és adott neki látható vezért. Jézus Krisztus a látható vezér. De ő olyan úton jár, ami nem tetszik nekünk, és ezért nem tiszteljük. Népének elpártolásáért az életét adta, és Isten őérette megbocsát. Ebben a kereszten lévő férfiúban Isten a népe felé fordította az orcáját. Ez az arc megy előttünk. De ez a látható vezér sem engedi el nekünk a hitet. Nála sem szabadulunk meg a hit kockázatától. Mielőtt ez a Jézus elhagyta az övéit, azt mondja nékik: „Más Vigasztalót küldök néktek, az igazságnak lseikét s az elvezérel majd titeket minden igazságra. [...] Nem háglak titeket árvákul, eljövök tihozzátok” (Jn 14,18). S most itt újra, sőt igazában még csak most él az, hogy hinni kell! Itt válik ez a második parancsolat kikerülhetetlenné. Vajon Jézus Krisztus — akit Isten maga alkotott képmássá —, ez a keresztre feszített Jézus Krisztus igazán a mi utunk? Vajon a Szendélek-e a vezérünk, akit Krisztus azért kért érettünk, hogy ne legyünk elhagyatott árvák a pusztában. O a mi vezérünk? Persze itt most egy kicsit körül kellene néznünk, kinek-kinek a maga portáján. Mert a XX. század embere valamit fejlődött már a pusztai vándorlás óta, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy egy fiatal bikaborjút akarna készíteni, és azt imádná. Egyebek azonban bőven vannak. 1) Kant Immánuel, az újkori idealista filozófia megalapítója egyszer így nyilatkozott a második parancsolatról: „Nincs magasztosabb hely a héber iratokban, mint ez a parancsolat: Ne csinálj magadnak faragott képet. ” Neki, a filozófusnak, nyilván igen tetszett egy képnélküli, minden emberi elgondolástól megtisztított elképzelés Istenről. Meg tudom érteni a gyülekezet egyik rétegének, az értelmiségnek ezt a vívódását, hogy a szíve mélyén hisz Istenben, de ugyanakkor megcsapta már a felvilágosodás szele, és nem szeretné, ha a hitét megmosolyognák, gyerekes, naiv, a világ fejlődésétől elmaradt dolognak tartanák, azért ők szívesen vonzódnak egy ilyen általános, térnélküli és idődén, szellemi istenfogalom felé. De vajon nem éppen rájuk is szól a második parancsolat, hogy ti filozófusok, ti felvilágosult intellektuelek, ti a gyerekes bizalommal Istenre támaszkodó hit kockázatát kicsit szégyenlő tanult felnőttek, ne csináljatok Istenről faragott képet, sem semmi hasonlót ehhez, még ilyen tér nélküli és idődén, elszellemiesített istenképet se! Nem helyesen értelmezi a Bibliáját, aki a Tízparancsolat mögött egy halvány, üres isteneszmét lát csupán. A Biblia nem egy tisztán szellemi isteneszméről beszél, hanem egy olyan élő Úrról, aki betör térbe és időbe, belemarkol az emberiség történelmébe, nem nézve azt, hogy ezzel bemocskolja a kezét, beleáll az emberiség történelmébe, egészen az emberré létei legvégső következményeiig. Ezért nem igaz, hogy a Tízparancsolat csak általános igazságokat tartalmaz, hanem ezek nagyon is kézzelfogható parancsolatok és tilalmak. Ezek nem „örökérvényű erkölcsi zsinór- mértékek,” csupán a személyes Isten személyes parancsolatai kézzelfogható élethelyzetekben lévő emberekhez. Annakidején kint a pusztában is, ma is azok ellen, akik nem tudják ráhagyni magukat hittel a láthatatlan Isten vezetésére. BAJUSZ FERENC IGEHIRDETÉSEI 166 Sárospataki füzetek 2011/2
