Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - ŐSTÖRTÉNETEK - Énók - (Halottak napjára)
Bajusz Ferenc igehirdetései Enók- (Halottak Napjára)“ TEXTUS: 1MÓZ 4,25-26; 5,1-32; ZSID 11,5 A zt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy az elmúlt napokban szinte mindenki kint volt a temetőben. Most volt a Halottak Napja. Ilyenkor még az is, akinek egész évben nem jut eszébe az elhunyt hozzátartozója, vásárol egy cserép virágot, és ráteszi a sírjára. A Halottak Napja lélektanilag egy nagyon régi és egy nagyon bonyolult dolog. Az ősi kultuszokban nyilván arról volt szó, hogy az élők féltek a halottaktól, és hogy többé vissza ne jöjjenek, hogy jól érezzék magukat a sírban, azért rendszeresen hordtak nekik étel- és italáldozatokat. Ennek a maradványa ma a csokor virág. Aztán persze vannak olyanok is, akiket a lelkiismeret furdalás hajt a temetőbe. A bűneik, vagy a mulasztásaik, amiket az elhunyttal szemben elkövettek. Most pedig szeretnének belőle valamit jóvátenni, levezekelni. Nem szeretnék ezekbe a lélektani kérdésekbe belebonyolódni, hanem egy még érdekesebb kérdésre hívom fel a figyelmeteket. Felvetem azt a kérdést, hogy tényleg meghal-e mindenki? Itt a temetőben eluralkodik az emberen az érzés, az embernek az a sora, hogy az élete végén meghal. De hát igaz-e ez? Tényleg minden ember meghalt és meghal? Ehhez a vizsgálódásunkhoz olvastam fel a bibliai őstörténetek közül azt a fejezetet, amit még a gyakorlott bibliaolvasók is rendszerint ádapoznak, mint olyant, amiben úgy sincs semmi mondanivalója Istennek. Ebben a fejezetben három szó ismédődik: élt, nemzé, meghalt, — élt, nemzé, meghalt. Olyan ritmusban, mint a kovács kalapácsütéseinek az egyhangúsága, és láncszemről-láncszemre kapcsolódnak egymás után a generációk. Na, ebből a sok ellenőrizhetetlen adatból és ismeretlen névből, ebből az egyhangúnak tűnő nemzettáblázatból szeretném kihallani és nektek elmondani Isten üzenetét a halálról. Énókról nemcsak azt jegyezték fel, hogy élt ennyi meg ennyi ideig, nemzette ezt meg azt, hanem azon kívül még néhány nagyon izgalmas dolgot is. Kezdjük az általános tapasztalással, hogy mindenki meghalt (I). Aztán vizsgáljuk, meg, mit jelent az, hogy Énók Istennel járt (II). Végül foglalkozzunk azzal, hogy mit jelent ez a megjegyzés róla, hogy Isten magához vette (III). I. Mindenki meghalt Az első tanítást ebben a ritmusban látjuk: élt, nemzé, meghalt... élt, nemzé, meghalt. .. Ez ismédődik azóta is szakadadanul a földön. Ebben a monoton ritmusban van egy meghökkentő, alázatra intő egyetemes törvény: a halál. Mi, emberek, akármilyen nagyra vagyunk is önmagunkkal, alá vagyunk vetve a törvénynek. S ha így olvassuk ezt a fejezetet: „élt ennyi meg ennyi ideig, aztán meghalt...,” valahogy olyanforma érzésünk támad, mintha egy régi temetőben járnánk, korhadó fej fák között, ahol régen elfelejtett ősök pihennek, olyan emberek, akiknek a nevén kívül csak annyi maradt az utókorra, hogy élt ennyi meg ennyi évet, aztán meghalt. így 62 62 Az igehirdetés egyes elemeiben a Kezdetben című könyv (szerző [Joó Sándor], kiadó és évszám nélkül) 212. kk. lapjain található igehirdetésre utal. Ld. még: Lüthi, Walter: Adam, Die Schöpfungsgeschichte, Friedrich Reinhartdt Verlag Basel 1965. 169 kk. 82 Sárospataki Füzetek 2011/2
