Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - ŐSTÖRTÉNETEK - Ádám, hol vagy?
nyílt mindkettőjük szeme és észrevették, hogy mezítelenek és ezért fügefaleveleket filytek össz? és körülkötőket készítettek maguknak” (3,7). Ha ezt az ősi, képes beszédet lefordítom, szégyellni kezdték magukat. Egymás előtt titkolni valójuk van. Valami elválasztja őket egymástól. A fügefalevél ennek a szimbóluma. Mert a bűn — ezt akarja itt elmondani a Szentírás — elválaszt bennünket egymástól, és elválaszt Istentől is. De nemcsak szégyellni kezdték magukat és egymást, hanem félni is kezdtek! Amikor meghallották Isten szavát, elrejtőztek. Márpedig amint egy nagy lélekbúvár mondta, nincs rosszabb valami a félelemnél. Ekkor hallották meg Isten szavát, aki hűvös alkonyaikor a kertben járt: Ádám, hol vagy? Három dologról szól ez a kérdés. Erről szeretnék a továbbiakban beszélni. Van benne vád (I) keresés (II), vigasz (III)I. A vád 1) A jó és rossz tudásáig az embernek olyan természetes volt a viszonya Istennel is, mint a füvekkel, fákkal, virágokkal, madarakkal és állatokkal. Milyen gyermekdeden bűbájos a bibliai leírás, ahogy érzékelteti ezt a viszonyt, hogy Isten ott járkál a fák alatt. Azt jelenti ez a kép, hogy olyan közel volt hozzájuk Isten, mint a köröttük lévő természet. Úgy beszélhetett az ember Istennel, mint a fákkal, virágokkal vagy a társával. A bűnnel ez a viszony romlott meg, és ezért rejtőzik el szégyenében az ember. Mai nyelven azt mondanám, hogy Ádámnak megszólalt a lelkiismerete. Nem számoltál Istennel! Pedig Isten mindent tud, jön és felelősségre von. Ezért kell menekülni előle. Az Eden-kertben nincs más lehetőség, mint elbújni a fák közé. Az emberek azóta is ezt teszik, hogy bújnak Isten elől. Van, aki a sok dolga mögé bújik. Nincs időm Istenre, rengeteg a munkám. Persze lehet búvóhely a templom is. Mindent megteszek, amit a vallás kíván, csak az életembe ne nyúljon be Isten. Megint van, aki Isten elől az ateizmusba menekül. Isten halott! Isten nincs is! Szóval mindegy, hogy mit csinál az ember, csak a lényeg, hogy Isten ne érjen el. Bújjunk el! 2) De Isten nem azért kérdez, hogy „hol vagy,” mintha nem tudná, hogy Ádám hol van. Még egy éles emberi szem elől sem lehet sokáig elrejtőzni, bármilyen sűrűk is a bokrok. Isten tudja, hogy az ember elbukott, most pedig szégyenben égve ott lapul a bokrok között, és az Úr minden lépése zajára úgy rezzen össze, mintha lángostorral vágnának végig rajta. Ebben a kérdésben tehát nem tudakozódás, hanem számonkérés van. Azt olvassa rá az emberre, hogy hova jutott. „Olyanok lesztek, mint Isten!” — suttogta a kígyó — és íme, nyomorultabb lett minden féregnél. A fák, füvek és virágok, meg az arra járó állatok boldogan köszöntik a közelgő Istent, egyedül az ember bújik el előle, és szeretne szólni a hegyeknek meg a kőszikláknak, hogy „essetek mireánk, és rejtsetek el minket (Jel 6,16)! Olyan ez a kérdés, mint a végítélet nagy kérdőre vonása. A „dies irae” - harag napja — nagy fortissimója zúg benne: ,,En nyomorult ott mit mondjak, Vajon kihezjolyamodjak? Hol még az igaz sem szólhat. ” Bajusz Ferenc igehirdetései 76 Sárospataki füzetek 2011/2
