Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - ŐSTÖRTÉNETEK - Ádám, hol vagy?
Őstörténetek Azt hiszem, Istennek ez a számon kérő szava — ez a vádoló kérdés — szakadatlanul átzeng az ember életén. Hol vagy Ádám? Mire jutottál, honnan estél ki? Ez zenghetett Káin feje fölött, amikor kiesett a kezéből a gyilkos husáng, és rémülten ránézett a halott testvérére. Ez zenghetett a vak Sámson lelkében, amikor Izrael bírája, egy nemzet szemefénye baromként forgatta a gázai tömlőé taposómalmát. Ez nyilallhatott bele Dávid leikébe, midőn Betséba csókjától mámorosán halálba küldte az asszony férjét, majd eztán meghallotta Nátán próféta vádjait: ,fiiért vetetted meg a% ÍJ mák bestédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte?” (2Sám 12,9). A „hol vagy?” zendült meg a tékozló fiú fülében, midőn „kívánta megtölteni a% őgyomrát asgal a moslékkal, amit a disznók ettek”{Lk 15,16). A „hol vagy?” rettentő kiáltás forgószele söpri el Júdást, amikor számolgatja a harminc ezüst pénzt. Istent tehát nem lehet félrevezetni. „Talán ettél a fáról, amelytől eltiltottalak?” — hangzik a számon kérő szó (3,11). Ekkor, íme, azonban valami nagyon csúnya dolog történik. Ádám, sarokba szorítva, arra vetemedik, hogy mindezért, ami történt, Istent vádolja. Istent teszi felelőssé. Azt mondja: Te adtad az asszonyt, ő mondta, hogy egyek. Beárulja az élettársát, hogy magát mentse. Nem én vagyok a hibás, hanem az asszony! Aztán Éva is tovább hárítja a bűnt a kígyóra. Nem én vagyok a hibás, hanem a kígyó, ő csalt meg engem! Ugye, milyen ismerős történet ez? Nem én vagyok a hibás, hanem a másik, az emberek, a világ, ez a mostani helyzet. A körülmények, az élettársam vagy a szüleim, akik így neveltek. Nem tehetek róla, hogy ilyen vagyok! 3) Azt kéne mondani, hogy igen, Uram, ettem a fáról. Ehelyett sokkal könnyebb arra hivatkozni, hogy áldozata vagyok a környezetemnek, a vérmérsékletemnek, a társadalomnak, én nem tehetek róla, ha félrecsúszott az életem. Nos, mindezek magyarázhatják a bűnömet, de Isten előtt nem mentik. Mert a bűn olyan valami, amiért mindenki maga felelős. Hiszen szabad akaratából követte el. Bármilyen nagy volt is a kísértés, az a lényegen semmit nem változtat. Mert a bűn nem végzet, ami ellen nincs védekezés, hanem vétek, amiért felelek. Ezért nem háríthatom a felelősséget sem Istenre, sem a másik emberre. 4) Miért engedi Isten — mondta nemrég valaki —, hogy annyi ember éhezzen és nyomorogjon ezen a világon? Ezt olyan valaki mondta, akiről tudom, hogy irigylésre méltó a jövedelme, ugyanakkor az édesanyja Nagykőrösön 9.400 Ft kegydíjból, meg a szomszédok hagyma, krumpli és tojás adományaiból él. Közben a feleségétől is elvált egy sokkal fiatalabbért, és az otthagyott asszonynak olyan kevés a bíróság által megállapított tartásdíja, hogy az is csak tengődik, mivel a betegsége miatt nem mehet dolgozni. Már a Paradicsomban elkezdődött ez az okoskodás: Nem én vagyok a hibás, hanem mindenért Isten a felelős. Nem egyszer hallottam már négyszemközti beszélgetés közben: Tetszik tudni, magam sem tudom, hogy olykor mi van velem, mintha az ördög bújna belém, valami hatalmába kerít, és akkor Isten irgalmazzon a családomnak! Az a félelmetes, hogy ezt már 3-4 éves kisgyermektől is hallottam, amikor valamiért számon kérték, ezt mondta: Az nem a jó kis Lacika volt, hanem a rossz kis Lacika. De az már elment, és most a jó, kicsi Lacika van itt, arra ne haragudjatok. Mi az ember tragédiája, ha nem ez a kibúvás a felelősség alól? Ez a felelősség áthárítás. És ha egy szoba-konyhás lakásban történik, akkor egy család szenved tő2011/2 SÁROSPATAK! FÜZETEK 77
