Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - ŐSTÖRTÉNETEK - "Teremtsünk embert!"
Őstörténetek olyan hitvallástételt jelentett, mint amikor ma hívő szülők úgy adják hírül kisgyermekük születését, hogy Isten megajándékozott bennünket egy kisfiúval. Erre mondhatná egy hitetlen ember, hogy ugyan már, micsoda beszéd ez? Mi az, hogy Isten adta? Hiszen ez a gyermek a nemzés, a fogantatás, a terhesség, a szülés periódusainak a folyamatában jött létre. Nos, a szülők is tudják ezt. Nem is azt akarják ezzel mondani, hogy a gyermek az égből pottyant a bölcsőbe, hanem a természetes biológiai fejlődés folyamatában mintegy benne látják Isten teremtő munkájának a csodáját. Ugye értjük, hogy az ember természetes származása és a teremtése nem is állnak olyan ellentétben egymással? A biológiai származás folyamatában történik az a csoda, hogy Isten azt mondja, teremtsünk embert. így lett az ember. II. Hogyan teremtette Isten embert? 1) Igénkben Isten erre a kérdésre több feleletet is ad. Először is azt, hogy állatkö- zelben. Figyeljük meg, hogy a hatodik napon az állatvilággal együtt teremtette Isten az embert. Legalábbis a szárazföldiekkel, a gerincesekkel egy időben. Biztos vagyok benne, hogy a szentíró ezt tudatosan szerkesztette így. Végül is be lehetett volna a hat napot úgy is osztani, hogy az egyik napon teremti Isten a növényvilágot, a másik napon az állatvilágot és azután a harmadik napon — megtisztelve az ember méltóságát —, egy önálló teremtési napon csak az embert teremtette volna Isten. De nem így történt. A hatodik napon Isten együtt teremtette az állatvilágot, és benne az embert. „Egerek és emberek” együvé tartoznak, ahogyan azt a modern írók is egybeszerkesztik.31 Egy napon lettek, testközelben vannak egymással. Ezt nem Darwin mondja, hanem a Mózes első könyve írója. No, de erről már legutóbb, az állatok teremtése kapcsán beszéltünk. Most csak néhány verset olvasok fel a Prédikátor könyvéből. „Isten kiválogatta az^ embereket, bogy meglássák, ők magukban véve a% oktalan állatokhoz^ hasonlók. A.^ emberek fiainak vége hasonló a% oktalan állatok végéhe% egyenlő végük van azoknak. Amint meghal az^ egyik, úgy meghal a másik is, ugyanazon egy lélek van mindegyikben, és ag embernek nagyobb méltósága nincs a% oktalan állatokénál, mert minden hiábavaló, [...] mindenik a porból való, mindenik porrá lesfi’ (3,18-19). íme, a Prédikátor is azt mondja, hogy az ember egyenlő az oktalan állattal. De figyeljük csak meg jobban a kifejezést! „...ők magukban véve...”—így olvastam. Igen, csak azért, mert két lábon járnak, még ha szemüveget is tudnak tenni az orrukra, „magukban véve” ettől még olyanok, mint az oktalan állatok. Testük ugyanolyan fizikai és kémiai törvényeknek engedelmeskedik, idegrendszerük, vérkeringésük, anyagcseréjük szinte azonos a magasabb rendű állatokéval. Ezt azért kell világosan látnunk, mert különben nem tudunk a valóságos emberről beszélni. Ha azt mondjuk, hogy az ember csak kikupálódott állat, csak test, csak anyag, akkor nem a valóságos emberről beszélünk. De ha mindig csak az embernek a lelkét emlegetjük, akkor sem a valóságos emberről beszélünk. Akár az egyik részét, akár a másik részét hanyagoljuk el, már az álmodozások és nem a valóság világában élünk. Manapság vannak, akik arról beszélnek, hogy az emberiség történelme az állattannak egy fejezete csupán. Ezért az egyház a felelős, mivel évszázadok óta mindig csak az ember leikéről beszél. Az embert nem az értelme különbözteti meg az állattól. Hiszen az ember az értelmét nagyon sokszor arra használja, hogy állatabb le31 John Steinbeck: Egerek és emberek című nagysikerű könyvére utal az igehirdető. 2011/2 Sárospataki Füzetek47
