Sárospataki Füzetek 15. (2011)
2011 / 2. szám - ŐSTÖRTÉNETEK - Az állatok teremtése
ŐSTÖRTÉNETEK asszony testéből születik. A babiloni fogságból visszatértekről így beszél Isten: „aki csak a% én nevemről nevezetik, akit dicsőségemre teremtettem, akit alkottam és késztettem" (Ezs 43,7). Ugyanígy a teremtéstörténet szintén azt akarja elérni, hogy az olvasó önmagáról is merje elismerni, hogy Isten teremtette. Tehát minden közbeiktatott okon és okozaton túl, amelyek látszólag tisztán, természetes úton hozzák létre a születést, fel kell ismernünk Isten keze munkáját. „Nemük szerint... ” A növényeket és az állatokat az ő „nemük sprint” állította be Isten e földre. Tehát a fajok nem egymásból fejlődtek. Ez a megállapítás megint kizárja a darwinizmust, amely szerint a magasabb rendű állatok évmilliók során alacsonyabb rendű fajokból fejlődtek ki. A fajok el vannak határolva, és így is maradnak. Mind a mai napig nem keletkeztek új fajok, sőt a tapasztalat inkább azt mutatja, hogy egyes fajok inkább kihalnak, vagy kihalóban vannak. Egyre inkább fenyeget az a veszély, hogy az ember önzése következtében az állatvilág egyes tagjai lassan eltűnnek a föld színéről. Sok igazság volt a „Nincs hely a vadállatok számára” című filmben. Pedig van egy ilyen bibliai mondás, miszerint „Istennek minden teremtett állata jó és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek asgal” (lTim 4,4). Szóval nincsenek új fajok, csupán néhány alfajt (korcs fajt!) sikerült létrehoznia a kutyáknál, lovaknál, galamboknál, mint ahogy néhány növényfajtát is sikerült megszelídíteni. A fajták korlátáit azonban soha és sehol nem tudták áttörni. A kutyából sohasem lett macska, a szamárból ló, vagy a tehénből zerge. Amulva nézzük itt az élet titkát egy petébe vagy egy tojásba bezárva. Hasztalan boncoljuk ezeket a legfinomabb késsel, hasztalan nézzük legfinomabb mikroszkóppal, megdöbbentően egyforma anyagúak és mégis: a kígyótojásból kígyó lesz, a hal ikrájából hal és a madártojásból madár. Méghozzá mindegyik tojásból ugyanaz a fajta gyík, ugyanaz a fajta hal és ugyanaz a madár, mint az anyja. Bármilyen parányi is a peteszem — Isten tudja hogyan —, de magában hordozza fajának összes tulajdonságait. Mert Isten az ő „nemük szerint” teremtette. Az áldás... Az ötödik teremtési napon történt még valami különös: Isten megáldja azt, amit teremtett. A Mózes első könyvében még sokszor van szó az áldásról. Ezekben az igékben mindig világosan kitűnik, hogy az áldás nem üres szó, hanem tevékeny hatalom. A legvilágosabban ez a lMóz 27-ben látszik. Hiába akarja Izsák az áldást visszavonni vagy megváltoztatni, a kimondott áldás tevékeny marad. Az áldás sohasem töri szét az életet, hanem gyarapítja, boldogítja, teljesebbé teszi. Itt úgy hangzik az áldás: „Szaporodjatok és sokasodjatok" (22). Feltűnő, hogy a szárazföldi állatok a halakkal és a madarakkal szemben nem nyernek áldást, amely számukra a termékenységet biztosítaná. Az a tény viszont, hogy a teremtési áldás megújításakor az özönvíz után (8,17) a madarakra és a szárazföldi állatokra megismétli — a halakról érthető módon nem szól, hiszen azok nem pusztulnak el az özönvízben! —, azt mutatja, hogy a papi író (P) nem gondol arra, mintha a mezei vadak nem kaptak volna ilyen áldást. Nyilván magától értetődőnek találta, hogy a termékenységi áldás a teremtéskor nem csak a halakra és a madarakra, hanem a szárazföldi állatokra is kiterjedt. Szóval először itt az állatok 2011/2 SÁROSPATAKI FÜZETEK 39
