Sárospataki Füzetek 14. (2010)

2010 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Sell, Alan P. F.: Milyen megoldásra váró feladatok elé állítja Kálvin a 21. századi egyházat?

Sell, Alan p. f.

Érthető tehát Kálvin abbéli aggodalma, hogy ha „az egyház tagjait elszakítják, a test ott fekszik vérben”. Mint ahogyan érthető az egy test egységéért való küzdelme is. Cranmer érsekhez intézett egyik levelében ezt írta: „Ez oly aggodalommal tölt el, hogy ha bármit is tehetnék érte, attól sem riadnék vissza, hogy ha szükséges, akár tíz tengeren is átkeljek érte.”9 Éppen azért úgy gondolom, hogy Kálvin képtelen lenne egy olyan mai keresztyént megérteni, aki azt állítaná magáról, hogy birtokában van az evangélium, de aki ellenséges lenne a jelenkori ökumenikus mozgalommal szemben, amelynek nem az a célja, hogy előkészítse és megvalósítsa az egységet, hanem törekedjen annak az egységnek a kinyilvánítására, amely Krisztusban adatott az egyháznak, és ami az egész lakott földkerekség eljövendő egységének előjele.

Egyértelmű, hogy Kálvin a láthatatian egyházon a tanúságtevők hatalmas fellegét érti, és szerinte ez az egyház nem a (szintén bűnös) földi szentek egyházi közösségéből kimenekülök menedéke. Az evangélium itt, e földi életben szólítja meg az embereket. Az egyház az evangéliumra adott válaszadásban hívatik ki, és az így el- hívottak alkotják Krisztusnak, a mi prófétánknak, papunknak és királyunknak egyházát. Evangéliumot és egyházat nem lehet egymástól elválasztani.

II.

Kálvin másodikként elválaszthatadannak látja a Szendéiket és az Igét. A Szentlélek és az Ige kölcsönös kapcsolata sehol nincs jobban kifejezve, mint amikor Kálvin kijelenti, hogy

Mert amint egyedül Isten tanuskodhatik önmagáról beszédében, úgy ez az Ige sem talál hitelre addig az ember szívében, míg a Szentlélek bensőbb bizonyságtele meg nem pecsétli. Ugyanazon Szentiéleknek kell tehát a mi szívünkbe is behatolni, mely a próféták szája által beszélt, hogy meggyőzzön bennünket arról, hogy híven adták elő, amit Isten rájuk bízott.10

Kálvin itt burkoltan fogalmazza meg azt, amit máshol nyíltan kimond: két fronton harcol. Róma autoriter igényével szembeállítja Isten Igéjét mint a hit és a gyakorlat dolgaiban legfelsőbb tekintélyt. Tiltakozik az ellen, amit így fogalmaz meg: „Sokaknál felettébb elhatalmasodott az a veszélyes tévedés, hogy a Szentírásnak csak annyi tekintélye van, amennyit az egyház hozzájárulása enged neki. Mintha bizony Isten örökkévaló és változhatatian igazsága emberi véleményekre támaszkodnék.”11 Azokkal a fanatikusokkal szemben sem fogalmaz kevésbé keményen, akik azt álKtják, hogy ők a Szentíráson túl — gyakran elég bizarr - kijelentéseket kapnak. így mennydörög: „Azokról pedig, akik a Szentírást megvetve, nem tudom, minő utak felől álmodnak, melyeken Istenhez juthatnak, nem annyira azt kell gondolnunk, hogy tévelygés rabjai, mint inkább azt, hogy őrjöngő bolondok. ... Minő ördögi őrjöngés tehát azt hazudni, hogy' csak múlandó és időleges haszna van annak a Szentírásnak, mely Isten fiait a tökéletesség legvégső céljáig elvezérli!”12 Kálvin ragaszkodik ahhoz, hogy a Szentlélek az Igét erősíti és érteti meg, nem ellentmond an9 Calvin: Works, XIV, 312sk.

10 Institutio, I.vii.4.

11 Uo., I.vü.1.

12 Uo., I.ix.l.

70 SÁROSPATAKI FÜZETEK