Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 4. szám - REZENZIÓ - Rácsok Gabriella: Reframing Theology and Film: New Focus for an Emerging Discipline
Recenzió amelyek hozzájárulhatnak egy vallásos filmtörténetírás („Kinoheilsgeschichte,y)s megszületéséhez. A kötet negyedik része („Engaging the Experience of the Viewer”) teológia és film egy gyakran figyelmen kívül hagyott vonatkozását tárgyalja. Három új keletű esettanulmány kerül bemutatásra a befogadó-orientált kritika területéről. Clive Marsh teológus 2004-ben az Egyesült Királyságban lefolytatott, a jelentésalkotás és a moziba járás mint a szórakozás egyik formája közötti kapcsolatot vizsgáló felmérés eredményeire támaszkodva fogalmaz meg nem egyszer provokatív kérdéseket a szórakoztatás és az istentisztelet egymástól hagyományosan elkülönülő területeinek átjárhatóságáról. Rebecca Ver Straten-McSparran teológus az Ütközések (2004) filmet használja Polányi episztemológiája néhány vonatkozásának illusztrálására. Polányinál a képzelet elengedhetetlen a felfedezéshez és a jelentésalkotáshoz. A mozifilm egyike azoknak a művészeteknek, amelyekkel a képzelet képes önmagunkon túljutni és olyan felfoghatadan valóságokat felfedezni, amelyek jelentést hordoznak számunkra. Catherine M. Barsotti teológus azt vizsgálja, hogyan viszonyulnak egyesült államokbeli latin-amerikai származású nők élethelyzetük mozifilmes ábrázolásaihoz. Barsotti kutatásának hátterében az a meggyőződés áll, hogy ezek a filmek betekintést nyújthatnak abba, hogyan reflektál protestáns latin-amerikai származású nők egy csoportja a mozgóképen ábrázolt, illetve a megélt valóságra. A film teológiai szempontú elemzése kezdetben két szélsőségre volt hajlamos: egyfajta didaktikusság fogta el, és a filmre pusztán illusztrációként tekintett, vagy túlságosan óvatos volt, és a dogmatizmustól való félelmében nem tudta végigkísérni a nézőt/olvasót a teológiai párbeszédben. Az ötödik részben („Reconsidering the Normative”) John Lyden teológus a populáris kultúra igenlése mellett érvel, mivel az képes mítosszal, erkölccsel és rítussal ellátni a nézőt. A filmnek ezek a kvázi-vallásos funkciói a kultúra teológiájának újragondolását igényük. Mitch Avüa filozófus nézői érzelmek elméleteivel ismerteti meg az olvasót, melyek azért hasznosak, mert segítenek megérteni, hogyan váltanak ki a filmek megbízható módon érzelmi reakciókat, és hogyan fordítják figyelmünket a film olyan vonatkozásaira, melyek ethoszt nyújthatnak számunkra. Christopher Decay teológus abból indul ki, hogy a teológia „elkerülhetetienül kontextuáüs”5 6 voltának mindenképpen meg kell nyilvánulnia abban, ahogyan teológia és film párbeszédéről gondolkodunk. Decay meggyőződése, hogy a film maga is lehetőséget adhat kifinomult teologizálásra. Ezt két példával is alátámasztja: a Kelekótya karácsony (2004) című vígjáték nemcsak illusztrálja, hanem elő is mozdítja a Bonhoeffer által lefestett „vallástalan keresztyén- séget”, a Nagy hal (2003) pedig ellenpontokat mutathat fel Bultmann heves mitológiátlanítási törekvéseivel szemben. A film teológiai szempontú kritikájában korábban nem kapott kellő figyelmet az elemzőket, filmkészítőket, nézőket befolyásoló teológiai örökségük. A kötet utolsó részében („Making Better Use of Our Theological Traditions”) Rose Pacatte nővér szerint média műveltségünkhöz elengedheteüen, hogy a filmek tartalmi elemzése helyett inkább azok kontextuáüs elemzésére törekedjünk. Különösen 5 Uo. 130. 6 Uo. 239. 2010/4 Sárospataki füzetek 115
