Sárospataki Füzetek 14. (2010)

2010 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Rogerson, John W.: Sajátos ószövetségi teológia - Kulturális emlékezet, kommunikáció és embernek lenni

Sajátos ószövetségi teológia

azok a tettek, amiket mi erkölcstelennek tartunk, nem voltak azok az ősi Izrael számára. Példaként szolgál Isten Ábrahámnak adott parancsa, hogy áldozza fel fiát, Izsákot (Gén 22). Hogyan is hihetné bárki, hogy Isten olyasmi megtételére utasít, ami erkölcstelen, vagyis egy másik ember feláldozására? A válasz az volt, hogy ez csak olyan helyzetben történhetett, amikor az emberek számára nem volt nagy érték az emberi élet, és olyan korban, amikor a moralitás alacsonyabb szinten működött a modern európai társadalmakéhoz képest. Ez vezetett ahhoz a szemlélet- módhoz miszerint az Ószövetség többek között olyan irat, mely arról a folyamatról szól, ami során Isten elvezeti az izraelitákat a kezdedeges vallástól és erkölcsi elgondolásoktól a magasabb rendű és kifinomult nézetekhez.11 E tények húzódnak az ószövetségi teológiák születésének hátterében a 19. században, és nem meglepő, hogy ezek első művelői a leíró és történeti szempontból való kutatást tekintették feladatuknak. L. F. O. Baumgarten-Crusius (1828-ban megjelent írásában) az ószövetségi teológia feladatát abban látta, hogy a bibliai írók gondolkozása történeti fejődéséről adjon beszámolót, nem pedig arról, miként használták a szövegeket az egyházban és a rendszeres teológiában. Ez volt a gyakorlat, „mely figyelmen kívül hagyta a korábbi nézeteket, amelyekhez igazodnia kellett, és amely nem is úgy tekintett az Ószövetségre, mint természetfölötti egységre,, vagy mint aminek az isteni inspirációnak köszönhetően kettős (spirituális) értelme van”.12 J. C. F. Steudel szerint az ószövetségi teológia „azoknak a teológiai álláspontoknak volt a szisztematikus áttekintése, melyek az Ószövetség könyveiben találhatók, beleértve az Apokrif iratokat is”.13 Olyan teológusok ugyanakkor, mint Steudel nem pusztán leíró jellegűnek tartották feladatukat. Teológiai célkitűzésük a következő volt: kifejezésre juttatni az ember vallásos fejlődését és a mögötte meghúzódó isteni munkát.

Ha felidézzük a Bultmann által kínált alternatívákat, mely a Bibliát a múltbeli vallási hiedelmek rekonstruálása forrásaként használja, vagy amelyik a történeti rekonstruálást használja a Biblia mának szóló magyarázatára, azt kell mondanunk, hogy ezek az ószövetségi teológiák határozottan az első alternatívához tartoznak. Az Ószövetség azon hiedelmek rekonstruálásának a forrása, melyek az ókori Izrael más-más korában voltak uralkodóak. Ez nem volt meglepő. Annak felismerése, hogy jelentős szakadék tátongott a Biblia írói és a modern európaiak világnézete között eredményezte azt az idegenkedést, hogy bibliai szövegeket idézzenek, mintha azok közvetlenül Istentől hoznának üzenetet. Ugyanakkor egyre fokozódó érdeklődés figyelhető meg a történelem iránt, amely egy olyan folyamat, melyen keresztül Isten munkálkodik és kinyilvánítja akaratát. 1811-12-ben jelent meg B. G. Niebuhr Róma története című munkája, melyben a szerző a mellett érvel, hogy Isten keze munkálkodik a válságok idején egy nép életében.14 Az az elgondolás,

11 Ixi. J.W. Rogerson, Old Testament Criticism in the Nineteenth Century: England and Germany, London: SPCK, 1984, pp.146-7.

12 L. F. O. Baumgarten-Crusius, Grundzüge der biblischen Theologie, Jena: F. Fromann, 1828, p.7, saját fordítás.

13 J. C. F. Steudel, Vorlesungen über die Theologie des Alten Testaments, Berlin: G. Reimer, 1840, p.

1, saját fordítás.

14 B. G. Niebuhr, Römische Geschichte, 1-2, Berlin: G. Reimer, 1811-12; ET by J. C. Hare and C. Thrilwall, The History of Rome, London: Taylor C Walton, 1847.

2010/4 SÁROSPATAKI FÜZETEK 107