Sárospataki Füzetek 14. (2010)

2010 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Rogerson, John W.: Sajátos ószövetségi teológia - Kulturális emlékezet, kommunikáció és embernek lenni

Rogerson. John w.

Az alkalmazkodás alapelvét lehetne alkalmazni, és kiterjedhetne arra, hogy általa érthetővé váljanak azok a módszerek, amelyek segítségével Isten megismertette magát és akaratát azokkal az emberekkel, akiknek tudományos világértelmezése enyhén szólva csekély volt a tizenhetedik és tizennyolcadik század tudományos ismereteihez képest.

Nyilvánvalóan a stratégiához tartozott annak hangsúlyozása, hogy az ókori Izrael azokat a természeti jelenségeket, amelyeket mi tudományos oksági viszonyokat leíró fogalmakkal tudunk magyarázni, az isteni beszéd és cselekvés fogalmaival értelmezte. Ily módon zivatar okozta azt, hogy Ádám és Éva elmeneküljön az Éden kertjéből, és annak a viharnak a villámlását értelmezték lángoló kardként, mely őrizte az élet fájához vezető utat. A mennydörgés volt Isten hangja, mely haragját juttatta kifejezésre engedetlenségük miatt. Az effajta stratégia tette lehetővé a magyarázók számára — kiváltképp a 18. században -, hogy kiiktassák az Ószövetségből mindazt, ami természetfeletti: hogy megszabadítsák az angyalok, csodák és isteni beavatkozások világképétől. Mindezek természeti jelenségekként történő értelmezése azok műve, akik kevés ismerettel rendelkeznek a tudományos magyarázatokról. Korunk bibliamagyarázói úgy tudták használni a Szentírást, hogy megfosztották szövegeit a természetfelettitől.8

Ez a megközelítés nem csupán azokkal a nehézségekkel foglalkozhat, amit korunk európai olvasói számára támasztanak a szövegek, hanem erkölcsi problémákkal is. Ezt keresztyén magyarázók már régen felismerték, és számos különféle módszert is kidolgoztak. Ágoston, Az Isten városa című művében (kb. Kr. után 412- ben) felismerte, hogy Ábrahám megsértette a monogámia törvényét azzal, hogy felesége szolgálójától, Hágártól (lMóz 16) született fia, Izmáéi.9 Ágoston felmenti Ábrahámot mondván, hogy amit tett, azt nem buja és szexuális kedvtelésből tette, hanem azért, hogy eleget tegyen annak, aminek akkor a felesége nem tudott: utódot szüljön. Józsué is felmentésre talált az alól, hogy a Kánaán földje elfoglalása során a lemészárolta a kánaániakat, mivel a kánaániak rendkívül gonoszak voltak, és Józsué Isten ítéletének büntetését hajtotta végre a vétkeseken. Dávid Betsabéval elkövetett házasságtörése, és ezt követően Betsabé férje, Uriás megöletése oly módon, hogy a csata harcvonalába küldte (2Sám 11), ügy került értelmezésre, hogy különbséget tettek Dávid mint hivatását gyakorló király és Dávid mint magánember között. Dávid királyként valóban Isten szíve szerint való ember volt (lSám 13,14), mint magánember azonban gonosz volt, és el is nyerte jogos büntetését Istentől (2Sám 12).10

Ezek a magyarázatok egyre elfogadhatatlanabbá váltak a 17. századtól, bár némelyük ortodox körökben megmaradt a 19. századig. Ahol elvetettek őket, ott másfajta elmélet lépett a helyükbe. Ez azt feltételezte, hogy az ókori izraeliták erkölcsértelmezése sokkal alacsonyabb rendű volt a modern európaiakéhoz képest, így

8 Lásd továbbá J. W. Rogerson, Myth in Old Testament Interpretation (BZAW 134), Berlin: de Gruyter, 1974, eh. 1.

9 Augustine, The City of God against Pagans (Loeb Classic Library, trans. E. M. Sanford and W. M.

Green), London: Heinemann; Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1965, Book 16, XXXV (pp. 120-3).

10 Ld. a Seeming Contradiction to Morality részt T.H. Horne, An Introduction to the Critical Study and Knowledge of the Holy Scriptures című munkájában, 5th. edn, London, 1825, vol. 1, pp. 562-78.

106 SÁROSPATAKI FÜZETEK 2010/4