Sárospataki Füzetek 14. (2010)

2010 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Püsök Sarolta: Gyarapodni Isten és emberek előtti kedvességben - Hatékony kapcsolatteremtés és ápolás a lelkipásztori és tanári szolgálatban

Gyarapodni Isten és emberek előtti kedvességben

kegyelem által találkozik velem — hiába keresném, hogy megtaláljam... Az Én-Te alapszót csak egész lényével mondhatja ki az ember. Önmagam egész lénnyé koncentrálódása és összeolvadása soha nem történhet általam, és soha nem történhet nélkülem. A Te által leszek Én-né. S hogy En-né leszek, mondom: Te. Minden valóságos élet: találkozás”18 A kegyelemnek ezt a megnyilvánulási módját is könnyű eljátszani, még akkor is, amikor látszatra, formailag minden előírásszerűén történik. „A Te-hangot hangképző szerveinkkel létrehozni még egyáltalán nem jelenti az otthonosságból kilendítő alapszó kimondását, s még a szerelemmel elsuttogott Te is veszélytelen, amíg komolyan nem jelent mást, mint: tapasztalást és használást.”19 Valóban nagyon gyakori hiba, hogy az ember csak formailag mondja ki a „te” szót, csak üres formulákat szajkóz, de mögötte teljes érdektelenség lappang. A felületes kommunikációra jó példa az alábbi történet. Egyik tanárunk20 elmesélte, hogy gyülekezeti lelkész korában igyekezett a közösség hétköznapi teendőiben is osztozni, így szorgalmasan kapálgatott a szováti parókia kertjében. Az arrajárók sorra köszöntek, ő böcsülettel fogadta, és mindenki megkérdezte, hogy mit csinál, de a válaszra szemmel láthatólag már nem is figyeltek. A következő atyafinak nem azt válaszolta, hogy „kapálgatok”, hanem „épp most készülgetek felakasztani magamat”. A döbbenetes eredmény nem maradt el, merthogy az érdektelen „kíváncsiskodó” automatikusan válaszolta, hogy „kell is azt, kell is azt Tiszteletes Úr”, és továbbment, mint aki jól végezte dolgát. Ismert egy válaszlehetőséget, és más már nem is érdekelte. A két malomban őrlő kommunikációról a nép ajkán is fennmaradt a következő jellegzetes párbeszédminta: „—Jó napot néni! — Kapálok. — Hány óra? — Ezt a sort egészen, a másikat félig.” A példamondatok banálisak, szemléletesek, de a művelt rétegek legkörmönfontabb mondatai is elsüvölthetnek így egymás mellett, ha a beszélgetőtársak csak magukra figyelnek.

IV.4. Kerülni a vélemények viadalszerű ütköztetését

A fenti jó tanács hasznos mind a tanár, mind a lelkipásztor számára. Gyerekes viselkedésre vall, amikor valaki mindenáron diadalmaskodni akar, és valami mélyről jövő állati ösztönre hallgatva környezetét folyton le akarja dorongolni. Az osztályteremben előbb-utóbb fagyos lesz a légkör, ha a tanár folyton megszégyeníti a diákjait, ha visszaél többletismeretével, és folyton ütközteti a diákok véleményét a sajátjával. A tanárnak egyik feladata, hogy szóra bírja a tanítványait, véleményformálásra késztesse őket. Tanítási cél az is, hogy a diákok megtanuljanak érvelni, képessé váljanak alátámasztani gondolataikat. A kísértés abban rejlik, hogy a diákból előcsalt gondolatok a tapasztalt tanítónak könnyű prédát kínálnak, márpedig ezzel a kiszolgáltatott állapottal nem szabad visszaélni, hanem kíméletesen kell a beszélgetőtársat a helyes irányba terelni. A lelkipásztor hivatalánál, képzettségénél fogva jártasabb hitkérdésekben, mint a legtöbb gyülekezeti tag, ezt el is várják tőle, de az végzetes hiba, ha visszaél tudásával, és kioktató, megszégyenítő stílusban közli véleményét. A vezetői szerepkör önmagában véve is hordozza az ilyenfajta tévédéin BUBER, 15.

15 BUBER, 43.

20 KOZMA Zsolt használta szemléltetésként poimenika órán.

2010/4 SÁROSPATAKI FÜZETEK 39