Sárospataki Füzetek 14. (2010)

2010 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Püsök Sarolta: Gyarapodni Isten és emberek előtti kedvességben - Hatékony kapcsolatteremtés és ápolás a lelkipásztori és tanári szolgálatban

PÜSÖK SAROLTA nélkül eleve kudarcra ítélt a legszebb emberi közeledés is. Martin Buber, aki külön könyvet szentel az igaz emberi viszonyulásnak, a következőket írja erre vonatkozó­an: „..az igazi közösség nem azáltal jön létre, hogy emberek érzelmekkel viseltetnek egymás iránt (habár persze enélkül sem jöhet létre), hanem a következő két dolog által: mindannyian eleven kölcsönviszonyban állnak egy eleven középponttal, és mindannyian eleven kölcsönviszonyban állnak egymással. A második az elsőből adódik, de pusztán általa még nem adott. Az eleven kölcsönviszony érzéseket foglal magában, de nem az érzésekből származik. A közösség eleven kölcsönviszonyok- ból épül fel, de építőmestere az elevenen ható középpont.”3 A építőmester el is akarja végezni a munkáját, de furcsa módon sok magát keresztyénnek valló ember képtelen az épülésre, ellenszegül Istennek. Az ellenszegülés esetenként azzal is magyarázható, hogy Isten építő munkáját valami irracionális, varázspálca módján történő beavatko­zásnak képzeli el, holott Istennek hatalmában áll a leghétköznapibb eszközöket fel­használni. A tanulás ilyen hétköznapi lehetőség, amely bizony az emberközi kapcsola­tokra vonatkozó tudás, ismeretek, készségek elsajátítására is érvényes. Az utóbbi évtizedekben a magukat lelki embernek vallók körében mintha el- satnyult volna az emberi kapcsolatteremtés és ápolás tanulásának és tanításának gyakorlása. Az ún. világi közegben, például az üzleti világban egyre több mesteris­kola, és szakirodalom foglalkozik a kérdéssel. A mesés vagyonú John D. Rockefel­lernek tulajdonítják azt a megállapítást, hogy: „Az emberekkel való megfelelő bá­násmód képessége éppen annyira megvásárolható árucikk, mint a cukor vagy a kávé, és én ezért a képességért bárminél többet hajlandó vagyok kifizetni.”4 Mára az egyetemeken a humánerőforrás kezelésének mikéntje egyik fontos kutatási terület. A gazdasági és politikai szakirányú képzéseknek, a menedzser-képzésnek elenged­hetetlen szempontja az emberközi kapcsolatok építése, ápolása. A magukat valame­lyest is fontosnak tartó cégek rendszeresen szerveznek alkalmazottaiknak ezirányú képzést, és lehetőséghez mérten szupervízorokat, mediátorokat alkalmaznak a cé­gen belüli kapcsolatok „karbantartására”. Siker, sikerkalauz személyiségfejlesztés, önmeg­valósítás. .. mind olyan címszavak, amelyek a könyvesboltok legkeresettebb terméke­inek a címoldalait ékítik. A jólnevelt magyar református ember, különösen ha egyházi körökben ténykedik, mintha viszolyogna a fent leírt tanulási módoktól. Vajon mi az oka ennek a visszafogottságnak, elzárkózásnak. Többféle ok közül az alábbiakban hármat említek csupán: Először: Puszta előítéletek, az amerikanizmus oltárán az érték könnyen elég az értéktelennel. A fenti próbálkozások tárgyilagos vizsgálata azt mutatja, hogy nem minden törekvés ördögi istentelenség. Érdemes lenne felmérést végezni a fent említett sikerkönyvek szerzőiről, de annyi bizonyos, hogy nagyon sok közismert név mögött vallástanár, egyházi munkás, vagy éppen valamelyik keresztyén feleke­zet népszerű lelkésze áll. A sarlatánságok, az isten nélküli próbálkozások mögött érdemes meglátni az Isten áldásából fakadó kezdeményezéseket is. Nem szabad minden szép és nagyszerű próbálkozást Báhel-tomyának tekinteni. 3 BUBER, Martin: Én és te, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999, 54-55. 4 HAGEE, John: bibliai sikerkalauz Új Spirit Könyvek, Budapest, 2009, 74. 32 Sárospataki füzetek 2010/4

Next

/
Thumbnails
Contents