Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Posztmodern vallásosság és médiatelítettség
Rácsok Gabriella 5. Befejezés: megválaszolásra váró kérdések és feladatok A fentiek alapján feladatunk54 lehet szisztematikus vizsgálat és teológiai értékelés alá vonni néhány uralkodó tendenciát és kontextust. i) Elsődleges és megkerülheteden feladat a kultúra teológiai meghatározása és értékelése, ezen belül a vizuális és a populáris kultúra felfedezése és megerősítése (legitimizációja) a vallásos jelentésalkotás és értelemkeresés kontextusaként. A posztmodern kor zarándokának egy képek uralta világban kell tájékozódnia. Ebben a világban létezik egyházunk is, amelynek egyik alapelve a sola Scriptura. Ez a feszültség kihívás elé állítja az egyházat, melynek újra, időszerűen kell megfogalmaznia, válaszként és útmutatásként kell alkalmaznia hitvallásos alapelvét. Az újrafogalmazás nem a tartalom feladását jelenti, de azt igen, hogy a kérdést a posztmodern vizuális kultúra embere teszi fel. Sokan az ősi képviták felelevenedésétől tartanak, és attól félnek, hogy Isten képpé zsugorodik, vagy éppen semmivé válik, míg például Detweiler azt a kérdést feszegeti, hogy vajon miért adott Isten szemet a látásra, nem csupán a fület a hallásra (értsd: a hit hallásból van)? Megváltható-e a tekintet/ nézés/látás a képek uralta világban?55 Mindkét fajta kérdésfelvetés a protestáns teológia képtől való általános félelmét tükrözi, miközben eltűnhet az a tény, hogy a mai kor embere, aki számára az Evangéliumot közvetítenünk kell, ilyen, és így gondolkodik. A kérdésre valós választ csak valóságos alapokon gondolkodva kaphatunk. Teológiai útkeresésünket leginkább a szóbeliség és a szóalapú megnyilvánulások jellemzik. A vizuális kultúrában létező posztmodern emberről való gondolkodás segíthet a kapcsolat megtalálásában. A hogyan, milyen határok között, miért kérdései válaszra várnak. Többek között Martin Nicol tett erre megfontolandó kísérletet akkor, amikor a dramatizált homiletika egyik alapmotívumaként jelölte meg „a képek világába lépést”.56 ii) A posztmodern vizuális kultúrájáról gondolkodva fontos megállapításnak számíthat teológiai gondolkodásunk és igehirdetésünk számára, hogy az evangélium univerzális jelentőségű, de számunkra csak konkrét kontextusban és kultúrában válhat jelentőssé. A vizuális művészetek fontos szerepet tölthetnek be ebben a folyamatban az egyházban és a társadalomban egyaránt, éppen annál a képességüknél fogva, hogy megtestesítenek és megjelenítenek. A reprezentáció kérdése egyformán kritikus a vizuális művészet és a teológia számára. Gondoljunk a „más/másik” vagy a „jó” média reprezentációjának torz képeire a fogyasztói mentalitás, a nacionalizmus vagy a szektás érdekek szolgálatában. A hamis reprezentáció a propagandához hasonlóan a vizuálissal való visszaélés: ez a vizuális dehumanizál és leigáz. A hamis reprezentáció bálványozás, mely nemcsak Isten valóságát torzítja el, hanem Isten képmását is. A faragott képek készítésének (jelen értelmezésben a hamis reprezentáció) tilalma a 2. parancsolatban a „másik”-kal, a felebaráttal való visszaélés tilal54 Az Edinburgh 2010 Világmissziós Konferencia 5-ös munkacsoportja a következő általános feladatokat fogalmazta meg a témában: 1) a média erejének / hatalmának felismerése, 2) a média áldásainak felismerése, 3) annak felismerése: milyen következményei vannak a médiának az egyházra nézve, 4) folyamatos teológiai reflexió a médiával kapcsolatban, 5) konkrét cselekvés. „Theme 5 — Forms of Missionar)' Engagement”, in: Deryl Balia - Kirsteen Kim (szerk.): i.m. 137-139. 55 Craig Detweiler: „Seeing and believing — Film Theory as a Window into a Visual Faith”, in: Robert K. Johnston (szerk.): Kefraiming Theolog) and Film — Neu1 Focus for an Emerging Discipline. Grand Rapids, Michigan, Baker Academic, 2007. 30-31. 56 Martin Nicol: Dramatinplt homiletika. Budapest, Luther Kiadó, 2005. 79-87. 90 SÁROSPATAKI FÜZETEK 2010/3
