Sárospataki Füzetek 14. (2010)
2010 / 1. szám - KÖZLEMÉNY - Bolvári-Takács Gábor: Közéleti személyiségek pataki diákemlékei az 1920-40-es évekről. Public Characters' Recollections of the Student Life in Patak between 1920 and ###
Bolvári-Takács Gábor (MDP), illetve Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetői között is több olyan pataki diákot találunk, akiket iskolájuk eredetileg református szellemiségben nevelt. A jelen közleményhez kiválogatott emlékezők négy csoportra oszthatók. Az 1920-as években diákoskodó személyek közül Rác% Istvánt és S^abó Lajost választottam ki. Ezekben az évtizedekben a már csak gimnáziumból és teológiából álló, egykor nagy múltú iskola tanári kara elöregedett, és belefáradtak a világháborúba is. Az oktatás szakmai színvonala őrizte ugyan a korábbi értékeket, de a 20. század tudományos eredményei, az ezek elsajátításához szükséges nyugati nyelvek ismerete, és az új nevelési módszerek nem érvényesültek. Néhány tanár 1919-ben túlzottan exponálta magát, elbocsátásuk zavart okozott. A trianoni béke kibillentette Sárospatakot a régióban betöltött kulturális vezető szerepéből, a város határszéli településsé vált. A jogakadémia bezárása tovább fokozta az iskola válságát. Mindez nyilván hatott az itt tanulók Sárospatak-képére is. Második egységként az 1930-as évek diákjait vettem szemügyre, akik 1931 után kerültek az iskolapadba. Az emlékezők: Fekete Gyula, Király István, Vitányi Iván. A 20-as évek végére a Tiszáninneni Református Egyházkerület és a kollégium vezetői megtalálták a lehetséges kiutat: reformokkal fellendíteni a halódó iskolát. Partnerre találtak ehhez gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszterben, akinek segítségével ismét magas színvonalú oktatás folyhatott. Ebben szerepet játszott az 1931-ben megnyílt Angol Internátus, az angolszász nevelési modell, a „college” adaptációja. A diákok saját újságot szerkesztettek, virágzott az egyesületi, önképzőköri élet, magas szintet ért el a sportkultúra. Később további internátusok nyíltak. A húszas évek végétől a negyvenes évek elejéig olyan fiatal tanárok kaptak katedrát, akik a hagyományok mellett a század új értékeit is képviselték. Ezután az 1940-es években Patakra járt diákokat vettem szemügyre: Berec^ János, Nagy János, Körösi József. Erre az időszakra esik az ún. tehetségvizsgások jelentős száma. A gimnáziumban a harmincas években tehetségkutató mozgalom indult, amelynek révén tehetséges falusi gyerekek tucatjai nyertek felvételt. Mindez jelentősen kiszélesítette a kollégium szellemi vonzásterületét. Végül, de nem utolsó sorban az 1929-től újra egyházi kezelésben működő tanítóképző egykori növendékeiből válogattam: Csizmadia Ernő, Dobos László, Huszár István. A hatvan évvel azelőtt állami kezelésbe adott tanítóképző visszavételéről szóló döntést a kormányzat, a jogakadémia elvesztése miatt, részben kárpótlásnak szánta. A tanítóképző intézeti ág visszatérésének a kollégium megújulásra törekvő szellemisége szempontjából nagy jelentősége volt, hiszen az új tudományos és módszertani elveket itt is több fiatal tanár képviselte. Az 1920-as évek diákjai Rácy István4 1921 és 26 között járt a Kollégiumba. Erre vonatkozó emlékeit önéletírásában összegezte.5 Az iskola egészéről alkotott jellemzésének lényege, hogy bár 4 Rácz István (1908-1998) tanár, műfordító, fotóművész, művészettörténész. 1931-32-ben gimnáziumi tanár Budapesten. 1932-38-ban Csehszlovákiában, 1938-43-ban Finnországban újságíró. 1943-45-ben a budapesti Turul Könyvkiadó munkatársa, 1945-48-ban a Sárospataki Népfőiskola tanára, 1946-49-ben a Sárospataki Szabadművelődési Akadémia, 1949-50- ben a Sárospataki Művészotthon igazgatója. 1950-54-ben általános iskolai tanár, 1954-56- ban a Kiadói Főigazgatóság referense. 1956-tól ismét Finnországban él, publikál, fordít. 122 SÁROSPATAKI FÜZETEK
