Sárospataki Füzetek 14. (2010)

2010 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dunn, J. D. G.: A meghatározó tényezők. The Determining Factors

DUNN. J. D. G.

hogy lehetővé tegye Jézusnak is, hogy egyetlen mondatot kiragadjon (3Móz 19,18) és annak biztosítson elsőbbséget a viselkedésben. (Saját megjegyzés: pozitív gondolkodás.) Amint alább látni fogjuk (#6), a Torah értelmezése (a Halakhah, a „szó- bek Torah”) vita és véleménykülönbségek élénk tárgya volt a farizeusok és Jézus között. Az is ismeretes például, hogy a Zsoltárok könyve sem volt még lezárt könyv, amint ezt újabb zsoltárok is tanúsítják a Holt tengeri tekercsek anyagában. Tudjuk, hogy az ilyen írások mint a Jubileumok könyve és a qumrani Templom-tekercs (11QT) valójában a bibhai anyag újraírásai voltak. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Héber bibka görögre fordítása (LXX) nem pusztán a korábban leírt szövegek fordítását jelentette, hanem a régebbi írások feldolgozását, valamint újabb írások felvételét is. Hasonlóan a Targumok, mint minden fordítás, sem adtak vagy adhattak pusztán csak lényegre törő fordításokat, hanem (az összeállítás során) a fordítók megragadták a lehetőséget, hogy átdolgozzák és magyarázzák a szöveget.12

Mire is gondolunk tehát, amikor az Újszövetség Ószövetség használatáról beszélünk? Természetesen nem egyszerűen néhány írott szöveg ismeretére és azok használatára abban a formában, ahogy azokat néhány századdal korábban írásba rögzítették. Az ilyen gyakorlat nem redukálható egyszerűen csak az ígéret — beteljesedés folyamatára, sem tipológiai elemzésre, mintha az Ószövetség csak az Újszövetség kontrasztjául szolgálna. Ezt anélkül mondom, hogy a legkisebb mértékben is szándékomban állna vitatni, vagy csökkenteni a gegraptai és az „azért, hogy beteljesedjék” motívumok döntő szerepét oly sok újszövetségi írásban. Még kevésbé engedhetjük meg, hogy az Ószövetség csak úgy szerepeljen az újszövetségi teológiában, mint háttéranyag, amely kiegészíti az egyébként zavaros újszövetségi részeket. Az, hogy az Újszövetség használja az Ószövetséget, többet jelent a gondolat és gyakorlat változó és fejlődő hagyományaival való foglalatosságnál, az ezekben a szövegekben és rajtuk keresztül megnyilvánult természetesen mindig annak a kijelentésnek a fényében, melyet az első keresztyének Jézus által és vele kapcsolatban éltek meg. Ez természetesen a Héber biblia szövegeinek szendrási tekintélyként történő elismerését is jelentette, továbbá egy olyan folyamatba való belépést is, mely napvilágra hozta ezeket a szövegeket, és amely nem fejeződött be a szöveg írott (kánoni) formában történő rögzítésével, hanem úgy folytatódott (ugyanaz a folyamat), hogy kísérletet tettek ezeknek a szövegeknek a megértésére, jelentésük kiteljesedésére és jelentőségük magyarázatára. Az Újszövetség teológiájának kezdete az volt, amikor az Újszövetség elkezdte használni az Ószövetséget.

Komolyan veszem James Sanders „kanonikus kriticizmus” értelmezését, mely eltér Brevard Childs álláspontjától, nevezetesen, hogy a hagyomány és az anyag, mely a Héber Bibliát alkotja, nem azért volt kanonikus, mert a végső szövegre nézve később kimondták, hogy kanonikus, hanem azért, mert a folyamat mindegyik fázisában az a fennmaradt hagyomány, melyet megbecsültek és megőriztek, magában

12 E. Haenchen régi érvelése („Das alte ’Neue Testament’ und das neue ’Alte Testament,”’ Das Bibel und Wir: Gesammelte Aufsätze. Zweiter Band (Tübingen, Germany: Mohr Siebeck, 1968), 13-27), „hogy az Ószövetség eredeti értelmében soha nem tartozott a keresztyén kánonhoz” (18), félreértés azon a ponton, hogy az „eredeti értelem” soha nem volt meghatározó tényező ezeknek a szövegeknek az értelmezésekor a Torah a próféták és a szent iratok tényleges kanonizációjáig és az azután tartó folyamatban.

114 SÁROS PATAKI FÜZETEK