Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 1. szám - KONFERENCIA - Petrőczi Éva: Margaret Winthrop, Új-Anglia "Lorántffy Zsuzsannája" Margaret Winthrop, New England's "Lorántffy Zsuzsanna"

Margaret Winthrop, Új-Anglia „Lorántffy Zsuzsannája”

zadnak Ura, s hűségét mindig meg fogod tapasztalni; te nem vagy vétkes távozásomban, nem űztél el engem semmiféle gorombasággal vagy követelődzés- sel, így tehát joggal várhatsz Tőle oltalmat és áldást.”3 Egy huszonegyedik századi olvasó számára több szempontból is furcsa lehet ez a levél. A teljesen laikus mai befogadónak az tűnik fel, hogy Winthrop magát Jézust ajánlja fel helyettes családfőként, amíg ő maga szeretteitől távol munkálkodik egy teokrata közösség felépítésén. A protestáns felfogás alapjait akár csak nagy vonalakban ismerő olvasó pedig azon csodálkozhat, hogy Winthrop látszatra egyfajta adok-veszek (do ut des) szemléletet mutat, amikor arról ír, hogy az ő érdemeiért, szolgálatáért mintegy „cserébe” az Úr majd oltalmába veszi hátrahagyott családját. Ez - felületesen értelmezve - nem látszik egyébnek, mint az ingyen kegyelem tagadásának. Aki azonban hozzászokott a puritán szerzők sajátos gondolkodásmódjához, érveléséhez, az egyáltalán nem ütközik meg a winthropi logikán. Ami pedig Jézus családfői szerepét illeti: a puritán gondolkodás nem tett semmiféle különbséget hitélet és családi élet között, így természetese, hogy a Winthrop-famíliát nem egy idősebb férfi családtag, hanem egyenesen a Teremtő oltalmába ajánlotta a családfő. Ami az Úrnak tetsző tettekért várható/elvárható támogatást illeti, az pedig nem az ingyen kegyelem tagadása, hanem a jellegzetes puritán „covenant theology”, a „szövetség teológiájá”-nak ékes megnyilvánulása, amely elsősorban Isten és puritán hívei, de egyszersmind puritán és puritán között is köttetett, a feltétel nélküli bizalom jegyében. Nézzük ezek után Margaret asszony válaszának egy részletét, amely férje meggyőződésével teljes harmóniában a minden élők Urára bízza a család jövőjét. Ilyen levelet nem lehet engedelmességből, nem lehet szolgalel- kűségből megfogalmazni. Sőt, még pusztán szerelemből sem. Egy ilyen levélhez Isten iránti feltétlen rajongás és végtelen bizalom szükséges: „Nem tudom, hogyan fejezzem ki irántad való szeretetemet, vagy azt, mennyire óhajtom dolgaid kedvező alakulását, de szívemet jól ismered, s ez bizonyítja érzelmeimet, bármily kevéssé is mutatom ki őket; gondolataim természetesen a bennünket érintő nagy változások körül keringenek, amelyekben — kérem az Urat — áldja meg az én jó Férjemet, s vidámítsa meg szívedet Isten irántunk való jóságának bitzonyossága, s ne hagyja, hogy bármi elbizonytalanítson és elcsüggesszen Téged; Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk; szomorúságod a távolléted okozta szorongásból ered, de mindezt Isten jóságos gondviselésére kell hagynom. ”4 Arra, hogy ez a levél valódi, hús-vér asszony és nem evilági szent tollának terméke, mindössze egy apró, de nem elhanyagolható jelenség utal: az, amikor az egyes szám harmadik személyben, távolságtartó módon használt „Férjem” kitétel után hirtelen átcsap a jóval személyesebb és bizalmasabb „...s vidámítsa meg szívedet..’’-formulába, amelyhez azután a levél további részében hű is marad. E házastársi kapcsolat az évek során mindvégig harmonikus maradt. 1630-ban Winthrop az Arbella fedélzetén elhajózott Új- Anglia felé, a hajónak igen nevezetes női utasa is volt, egy másik puritán nagyasszony, Anne Bradstreet költőnő személyében. Bradstreetet azért említem itt,

3 Margaret Winthrop életének részletes krónikája: H.C. and Green, M.W., The Pioneer Mothers of America, Putnam and Sons, New York, 1912, 124-142, a Winthrop- levél közlése, uott, 128-129. i.m., 129-130.

Sárospataki Főzetek 51

4