Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 4. szám - TANULMÁNYOK - I. John Hesselink: Kálvin a jelen és az eljövendő élethez való helyes viszonyulásról

I. John Hesselink

engedelmesség, Krisztus igaz követése”. Az Institutio ennek megfelelő fejezete ugyanakkor a következő címet viseli (III. könyv, 6. fejezet): „A keresztyén ember életéről, s főleg arról, hogy micsoda erősségekkel buzdít bennünket a Szentírás”. A 7. fejezet „A keresztyén élet lényegéről, önmagunk megtagadásáról” szól. A 8. fejezet címe: ,A kereszt szenvedéséről, mely egyik része önmegtagadásunknak”. A 9. fejezet ,A jövő életre vonatkozó elmélkedésről”, míg a 10. fejezet arról szól: „Mi módon kell élnünk a jelen élettel és ennek segédeszközeivel”.

Előadásomban a két utolsó fejezetre összpontosítok, amelyet azok sorrendjében tárgyalok az előadás címében megadottal ellentétben. Mielőtt azonban rátérnénk témánkra, egy hosszabb idézetet, az Institutio említett részének egyik legkifejezőbb szakaszát szeretném felolvasni. Az ékesszólás magas fokát példázza, amikor újból és újból elismétli a „mi nem önmagunkéi, hanem az Istenéi vagyunk” kifejezést. Ennek alapja a Róm 12,1-2: „...szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek...”, és az lKor 6,19: „...nem a magatokéi vagytok.” Ezt követi az Institutio talán leggyakrabban idézett része:

Már az is nagy dolog, hogy mi Istennek vagyunk szentelve és ajánlva, hogy ezentúl mindent csak az Ő dicsőségére gondoljunk, beszéljünk, tervezzünk és tegyünk. Szent dolgot ugyanis nem lehet az Isten ellenében elkövetett különös sérelem nélkül istentelen célokra használni.

Ha mi nem önmagunkéi, hanem az Istenéi vagyunk [lKor 6,19], az is világos, hogy minő hibától kell tartózkodnunk, és mire kell irányítani életünknek összes cselekedeteit.

Nem vagyunk a magunkéi: tehát ne a mi eszünk és akaratunk uralkodjék szándékainkban és cselekedeteinkben. Nem vagyunk a magunkéi: tehát ne azt tűzzük magunk elé célul, hogy keressük azt, ami nekünk a test szerint jól esik. Nem vagyunk a magunkéi: tehát, amennyire lehet, feledkezzünk meg önmagunkról és mindarról, ami a mienk.

Viszont az Istenéi vagyunk: tehát neki éljünk és halljunk meg. Az Istenéi vagyunk: tehát minden cselekedetünket az O bölcsessége és akarata igazgassa. Az Istenéi vagyunk: tehát Őrá mint az egyedüli helyes célra kell irányulni életünk minden részének. [Róm 14,8; vö.: lKor 6,19] Oh! mily nagy előhaladást tett az, aki megtanulván azt, hogy ő nem az önmagáé, a maga felett való uralmat és igazgatást a saját eszétől elvette, hogy azt Istennek tulajdonítsa! Amint ugyanis az emberek elvesztésére az a leghat- hatósabb dögvész, ha azok a saját maguk eszét követik, úgy az üdvösségnek egyetlen kikötője az, ha önmagunktól nem okoskodunk és nem akarunk semmit sem, hanem csak követjük az Urat, aki előttünk jár.

így tehát az legyen az első lépés, hogy az ember szakadjon el önmagától, hogy így tehetségének minden erejét az Úr szolgálatára adja. Szolgálatnak nevezem nemcsak az Ige iránt való engedelmességet, hanem azt is, ami által az ember értelme, a saját testi érzékétől megszabadulván, önmagát teljesen Isten Lelkének intéséhez alkalmazza. Ezt az átalakulást, melyet Pál az elme megújulásának [Ef 4,23] nevez, bár az első lépés az életre, egyetlen egy bölcsész [filozófus] sem ismerte. Ők ugyanis egyedül