Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Szalay László Pál: Kálvin és Hamvas az egyházról

Kálvin és Hamvas az Egyházról

világba a különböző népek fiai - pártuszok, médek, elámiták, rómaiak, zsidók, krétaiak és arabok stb. — az evangéliumot mint élet és egyházalakító erőt.

Hamvas az egyházat és Bábelt egymással szemben elhelyezkedő pólusoknak látja. Az egyház ellentéte a zavarodottság, dadogás, ami hamis próféták, sarlatánok és dilettánsok száját hagyja el. „Ha az egyház nem az egész emberiség egységét valósítja meg, akkor megvalósítja a nyelvzavart.’^6 Pünkösd ennek a feloldását a nyelveken való szólás ajándékában valósította meg, amikor az ott lévők a saját nyelvükön értették az elhangzottakat.

Hamvas a reformációt mintegy támadást fogja fel az egyház ellen. Talán furcsálljuk ezt a nézetet, hiszen maga a reformáció az egyház helyreállítására tett kísérlet. Hamvas úgy érzi, a kitűzött cél, hogy a klérusban éljen el változást és ne szakadásra kerüljön a sor, megfelelő irány volt. Az egyház egysége, univerzális képe viszont a nemzetiségekre bomlott mozgalom miatt elveszett. A latin, az egyetemes egyház nyelve képes volt átadni azokat a centrális fogalmakat, melyek az egyház üzenetét képezték. A nemzeti nyelveken ezek a fogalmak nem léteznek!."*/ Abban egyetérthetünk Hamvassal, hogy Luther nem volt egy nyelvtehetség, előadásait latin nyelven tartotta, amit némettel „színesített”. Diákjai közül többen ezt nem tartották szimpatikusnak, ezért átpártoltak Melanchtonhoz. Kálvin nyelvi zsenialitásához viszont nem férhet kétség. Igyekezett francia honfitársai számára elérhetővé tenni latinul elkészített munkáit, és ezért saját maga fordította le őket. Ezeket az alkalmakat kihasználta arra, hogy a leírtakat tökéletesítse.36 37 38 39

Schleiermacher 1813-ban megírta „ A fordítás különféle módszerei” c. értekezését, amiben kiemeli, hogy fontos különbséget tennünk irodalmi és profán fordítás között, az utóbbit inkább nevezzük tolmácsolásnak. A nyelv kérdése nála merőben összefonódik a személyiség identitásával. Szerinte az anyanyelv adja meg azt a belső többletet, amitől önmagunk lehetünk, megfogalmazva rajta az életben elfoglalt helyzetünket. A latin megőrzését ő is pártfogásába veszi, mondván, hogy az őseink tudós, megszentelt nyelve. Úgy véli, a szöveg átültetése csak akkor lehet jó, ha az fordítás ízűnek hat, de akkor is a legfontosabb vész el belőle, a nyelv szellemisége, az az eszmeiség, amiben születette

A reformáció üdvös változást hozott az egyházban, még ha a kételyeket nem is lehet teljesen eloszlatni, Isten Igéje újra a középpontba került. Amelyik országban bibliafordítás készült, ott a nyelv teljesen megújult. Lehet, hogy azt kellene mondanunk, hogy ugyan vesztettünk valamit a Szentírás központi fogalmainak konvertálásán, de maga a nyelv gazdagodott a fordítás próbatétele alatt. Nyújtózkodnia kellett, hogy megközelítse az áhított mondanivalót. S bizony a lelkipásztoroknak folyamatosan nyújtózkodniuk kell az igehirdetés közben, ha a szószéken nem akarnak beledőlni az Ige kardjába. Kálvin alapvető kritériumként jelölte meg az egyházban az ige helyes hasogatását. A Duna- melléki Egyházkerület 2007-ben díjat alapított „Az év igehirdetése” néven. Az elvárások a biblikusságot és a korszerűséget emelik ki, aminek meg kell felelni. A jelöléshez mindössze tíz egyháztag együttes ajánlására van szükség. Az igehirdetés szolgálatának szent terhét mutatja Várudvari Zsolt: Hol a legény, hol

36 Hamvas Béla: Tabula smaragdina, 204. p.

37 Hamvas Béla: Németség, in: Patmosz I. 83-84. p.

38 Huszár Pál: Kálvin János, 207. p.

39 Sontag Susan: A világ mint India, in: Egyidőben, 190-192. p.

Sárospataki FüziM 27