Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 3. szám - OKTASS, HOGY ÉLJEK! - Szentimrei Márk: Textus: Ézsaiás 29,13
Szentimrei Márk Textus: Ézsaiás 29, 13. ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat...” B eletörődve, közhelyként vesszük már tudomásul, hogy korunk embere egyre felületesebben viszonyul az élet, a valóság egyik feléhez. Ahhoz, amelyik láthatatlan, megvehetetlen és eladhatatlan, ehetetlen és elfogyaszthatatlan kincsekből, tényekből áll. Ahhoz, amelyikre jobb híján a szellemi vagy a lelki jelzőt szoktuk aggatni. S az is tapasztalható, hogy a felületesség nagyon könnyen csaphat át igénytelenségbe, flegmatikus nemtörődömségbe, tagadásba. Mert nemcsak a hétköznapi és triviális szférát lehet igénytelenül és minőség nélkül élni, hanem ezt a másikat is. Persze mindez talán elmondható minden egyes időszakról és nemzedékről, de ez sem vigasz, ha a fenti megállapítás tényleg helyénvalónak tűnik mai korunkra nézve. Az élet magasabb szintű, olykor szentnek is nevezett területének felületes és igénytelen módon való megélése nem csak a kultúrtörténészeket, filozófusokat, felelősségtudattal bíró „írástudókat”, azaz nem csak az embert foglalkoztatja és aggasztja. Ehhez a jelenséghez mindig volt mondandója, hozzáfűzni valója Istennek is. Ászáf, Ézsaiás, majd Jézus által mondja ki az Atya ugyanazokkal a szavakkal egy adott korszak lesújtó és kijózanító társadalmi analízisét: „... ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat...” Csak úgy tesztek, mintha... Közeledtek, de vigyáztok arra, hogy távol maradjatok. Füstöltök, de nem lángoltok. Tanultok, de nem tőlem, engedelmeskedtek, de nem nekem. A helyzet tragikuma ilyen esetekben legtöbbször az, hogy nem a tétlenség, nem a kultusz vagy a kegyesség teljes hiánya a gond. Mert hiszen van kultusz, van vallás, van elmélet és van gyakorlat, van dicsőítés, illetve istenfélelem, csak éppen rossz megalapozással, rossz kivitelezésben. Elvileg megvan minden - a maga módján -, csak éppen minőségileg tarthatatlan az állapot. Aminek mélynek kellene lennie, az sekélyes, aminek egyedinek, az tömegszerű, aminek megfontoltnak, az rutinszerű, aminek szentnek, az profán. A rossz minőség így öli meg a tartalmat. A reformációt ebben a megvilágításban úgy is lehet értelmezni, mint a nagy lelepleződés alkalmát. Hiszen a reformátorok nem tettek mást, mint elkiáltották magukat Európa szerte, hogy „a király meztelen!” Kiáltották, és papírra írták, hogy nem lehet hazugságokban, kiváltképp nem kegyes, tömjénfüsttel átitatott hazugságokban élni. Nem lehet felületesen, igénytelenül, nemtörődöm álláspontra helyezkedve szeretni az Istent. Nem elég szájjal, begyakorolt mozdulatokkal, szokással, tradícióval menni az utolsó ítélet felé. így hát igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy Európa felébredjen ve
